Folytatódik a munka a vb egyik stadionjában
A torna éppen Sao Paulóban kezdődik meg június 12-én a házigazdák és a horvátok mérkőzésével.
A torna éppen Sao Paulóban kezdődik meg június 12-én a házigazdák és a horvátok mérkőzésével.
Az Együtt–PM önállóan politizál, semmilyen kompromisszumot nem köt a frakcióalakításért – közölte Szigetvári Viktor.
A Demokratikus Koalíció (DK) megkezdte az aláírásgyűjtést az európai parlamenti választásra.
A torna éppen Sao Paulóban kezdődik meg június 12-én a házigazdák és a horvátok mérkőzésével.
Az Együtt–PM önállóan politizál, semmilyen kompromisszumot nem köt a frakcióalakításért – közölte Szigetvári Viktor.
A Demokratikus Koalíció (DK) megkezdte az aláírásgyűjtést az európai parlamenti választásra.
A csoport tagjai felelősek a tavaly decemberben Volgográdban és Pjatyigorszkban elkövetett merényletekért.
Keserű kampányfogás? Az ellenzéki médiumok a saját olvasóikat is félrevezetik. Most épp a Várbazár volt soron.
A három fiatal férfi tavaly novemberben több hanukiát is megrongált a fővárosban.
Február 22. óta ez volt az első ütésváltás az egyébként korábban gyakran verekedő képviselők között.
A XI. kerületi Barackfa utca környékét lezárták és kiürítették.
Az Európai Bíróság keddi ítélete szerint nem volt jogszerű a korábbi adatvédelmi biztos eltávolítása.
A rendőrségi adatok alapján az 51 éves férfi megölte 45 éves feleségét, majd végzett önmagával.
A DNS kivonásához nem kell más, mint egy kis nyál, mosogatószer, ananászlé, vodka és egy koktélshaker.
Könyvbe rejtett Semtex felrobbanása ölte meg Dzsamál Mohamed Dzsamál prágai palesztin nagykövetet.
A külképviseleti voksok és az átjelentkezéssel szavazók még több körzetben megfordíthatják az eredményt.
A fővárosi klub kedden Twitter-oldalán közölte, hogy megvált a román szakembertől.
Márai Sándorra emlékeznek a Petőfi Irodalmi Múzeumban halálának 25. évfordulóján
Lefoglalták a villáját és lovardáját, mert az adóhivatal 3,7 millió eurónyi adó elcsalásával vádolja.
Megkezdődtek az előkészületek Budapest új stratégiai zajtérképének elkészítésére.
A Nemzetközi Vöröskereszt 268 millió forintnyi segélyt kért a világtól az ebolajárvány megfékezésére.
Huszonöt éves korában váratlanul elhunyt Peaches Geldof, Bob Geldof ír rockzenész, politikai aktivista lánya.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és testi sértés vétsége miatt emeltek vádat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Harmincezer forintnyi támogatást kapnak az államtól a nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők.
A külügyminiszter bírálta az EU és Ursula von der Leyen szerepét a Trump-féle vámmegállapodásban.
A Los Angeles Lakers irányítója egy hónapon át nem kosarazott, mégis megszállottan edz a következő idényre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.