Félpályás útzár a halálos baleset miatt
Halálos baleset történt hétfőn a 61-es úton Alap és Cece között, emiatt félpályás útlezárás van érvényben az útszakaszon.
Halálos baleset történt hétfőn a 61-es úton Alap és Cece között, emiatt félpályás útlezárás van érvényben az útszakaszon.
Sarkalatos, azaz kétharmados többséget igénylő jogszabály lesz a földtörvény az alaptörvény harmadik elfogadott módosítása szerint.
Az Együtt 2014 azt kezdeményezi, hogy több közjogi témával egészítsék ki az ellenzéki szervezetek tervezett tárgyalási menetrendjét.
Halálos baleset történt hétfőn a 61-es úton Alap és Cece között, emiatt félpályás útlezárás van érvényben az útszakaszon.

Sarkalatos, azaz kétharmados többséget igénylő jogszabály lesz a földtörvény az alaptörvény harmadik elfogadott módosítása szerint.

Az Együtt 2014 azt kezdeményezi, hogy több közjogi témával egészítsék ki az ellenzéki szervezetek tervezett tárgyalási menetrendjét.

Erősen felhős, borult és ködös időre kell számítani. Mínusz két foknál nem lesz hidegebb. Az Országos Meteorológiai Szolgálat közben keddre is az egész ország területére figyelmeztetést adott ki a tartós köd miatt.

Ketten megsérültek, amikor két személyautó összeütközött hétfő délután a 3-as főút mogyoródi leágazásánál – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata. A helyszínelés miatt a fél útpályát lezárták.

Jövő nyáron, ősszel fejeződhet be a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap átszervezése.

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint a kormány megértette és eloszlatta a diákoknak a fizetős felsőoktatással kapcsolatos félelmeit.

Az alapképzésben eltörölnék a keretszámokat, a mesterképzésben viszont részben megmaradna a létszámszabályozás – derül ki az Országgyűlés költségvetési bizottságának hétfőn benyújtott módosító javaslatából. Az indítványról – amelyet a jövő évi költségveté

Halálos kimenetelű gázolás miatt átlagosan 10-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a pécsi és székesfehérvári vasútvonalon hétfő délután, várhatóan fél négyig.

A KDNP a jövőben is határozottan és erőteljesen szeretné megvédeni a házasság és család intézményét.

Több performance-szal is készült az LMP az idei utolsó ülésnapra, de az ülést levezető elnök szerinti „bohóckodásra” ezen a napon volt utoljára lehetősége az ökopártnak. Balog Zoltán volt a napirend előtti főszereplő.

Hoffmann Rózsa szerint meglódulhat a felsőoktatásba jelentkezők száma – annak köszönhetően, hogy megszűnnek a keretszámok.

Tízmillió forint értékű ajándékot, szolgáltatást ajánlottak fel a fővárosi közműcégek a MikulásGyárnak hétfőn.

Mivel a közmédiát a közösség tartja fenn, feladatai és felelőssége nem adható át, nem várható el mástól; elsősorban a közösség érdekeinek kell megfelelnie – fogalmazott egy hétfőn konferencián Szalai Annamária.

A szegedi Tömörkény István Gimnázium mintegy háromszáz diákja tiltakozott a felsőoktatást érintő átalakítások miatt hétfő reggel a középiskola épülete előtt.

Megsemmisítette a családvédelmi törvény egyes, az öröklési szabályokkal, valamint a család fogalmával összefüggő rendelkezéseit az Alkotmánybíróság hétfőn nyilvánosan kihirdetett határozatával.

Az Országos Epidemiológiai Központ legutóbbi jelentése szerint Magyarországon még senkinél sem mutattak ki az influenzavírust.

A polgárok államát kell megtestesíteniük a járási hivatalok vezetőinek – jelentette ki hétfőn Orbán Viktor kormányfő, amikor esküt tettek az alaptörvényre a járási hivatalok vezetői.

Az elmúlt 15 évben nem a minőségi, hanem a mennyiségi szemlélet uralkodott a felsőoktatásban, ami hiba volt.

A hétvégén a Mátrix Közhasznú Alapítvány adventi standján a korábban kiosztott hatszáz élelmiszercsomag után újabb kétszáz rászoruló kapott tartósélelmiszer-csomagot (cukrot, rizst, tésztát, édességet, szaloncukrot).




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.