Több százezer külföldi katona nyugszik Magyarországon
Több százezer, az I. vagy a II. világháborúban meghalt külföldi katona nyugszik Magyarországon – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).
Több százezer, az I. vagy a II. világháborúban meghalt külföldi katona nyugszik Magyarországon – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).
A 2012-es költségvetésre vonatkozó javaslat vitáját folytatták a képviselők csütörtök reggel a parlamentben.
12 nap elteltével kevés az esélye annak, hogy túlélőkre bukkanjanak a romok alatt.
Több százezer, az I. vagy a II. világháborúban meghalt külföldi katona nyugszik Magyarországon – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).

A 2012-es költségvetésre vonatkozó javaslat vitáját folytatták a képviselők csütörtök reggel a parlamentben.

12 nap elteltével kevés az esélye annak, hogy túlélőkre bukkanjanak a romok alatt.

Demonstrációt tartanak csütörtökön a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája szervezésében

Folytatódik a 2012-es költségvetésről szóló törvényjavaslat vitája az Országgyűlés mai ülésnapján. A képviselők várhatóan tíz órán át tárgyalnak majd a jövő évi büdzséről, amelynek általános vitáját a tervek szerint jövő héten zárja le a Ház.

Ha egy pénzintézet bajba jut, akkor első helyen a tulajdonosainak, részvényeseinek kell helytállniuk a veszteségekért.

A még öt napig tartó népszámláláson egyre többen szolgáltatnak adatot azok közül, akik ezt eddig nem tették meg.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjai lemondtak a világról a világért, az emberekről az emberekért.

Nem hajlandó magyarázkodni Tarlós István főpolgármester Dörner Györgynek az Új Színház élére való kinevezése miatt sem itthon, sem külföldön.

A gyógyszertámogatás módosításáról szóló tervezetre vonatkozó kormány-előterjesztés már elkészült.

Közel kétezer rezidens helyezte letétbe felmondólevelét. Az egészségügyi államtitkárság érzékeli a bajokat.

Felavatták a főváros első, Bibó Istvánról elnevezett közterületét a II. kerületben, a Barsi utca és a Bimbó út között szerdán.

A filmes szakma támogatásának új szabályozási alapra helyezése, a filmművészet kortárs nagyjainak jelenleginél méltóbb megbecsülése és a mozgóképszakma hatósági felügyeleti rendszerének teljes újragondolása a cél.

A kislétai emberöléssel összefüggő tanúmeghallgatással folytatódott a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere szerdán a Pest Megyei Bíróságon.

A teljes felnőtt lakosság körében továbbra is jelentősen vezet a Fidesz–KDNP a parlamenti pártok támogatottságát tekintve – áll a Tárki Társadalomkutatási Intézet októberi felmérésében.

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornanádaska független polgármesterét.

Egy család három, uzsora-bűncselekménnyel gyanúsított tagját vették őrizetbe a rendőrök Kunmadarason.

Emlékezni kell az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, azok hősiességére, s nemcsak 12 napon keresztül – mondta Wittner Mária ’56-os szabadságharcos szerdán Tatán.

A megyei önkormányzattól kapta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az épületeket.

Hazánkban csak akkor kerül előtérbe az öngondoskodás, ha valamilyen sokk ér minket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

A miniszterelnök az ilyen látogatásokra mindig készül egy váltás inggel.

Új támogatás járhat az állami és egyházi köznevelési intézmények munkatársainak.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

A tájékoztató szerint több mint 1260 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

Mivel a volt kormányfő nem jelent meg a tárgyaláson, a bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.

Hétfőn délután négyen jutottak a harmadik fordulóba, egyikük sem kiemeltként.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.