Elfogták az MSZP-iroda rongálóit
A rendőrségnek sikerült 24 órán belül elfogni azt a két fiatalembert, akik szerdán megrongáltak, illetve megpróbáltak felgyújtani egy óbudai pártirodát - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Határozatképtelenség miatt nem döntött a fővárosi szakbizottság a kormányzati negyed szabályozási terveiről. Ughy Attila a Fővárosi Közgyűlés városfejlesztési bizottságának fideszes elnöke leszögezte: határozatképességet nem az ellenzéknek, hanem a kormán
Mit tesz a polgármester annak érdekében, hogy az Etele téren park legyen? – tette fel a kérdést Kupper András Újbuda képviselőtestületének szerdai ülésén. A képviselő, aki a Fidesz-MPSZ kerületi frakcióvezetője Molnár Gyula polgármestertől vár választ arr

Az októberi 69 pontos magyar fogyasztói bizalmi indexnél csak a portugál alacsonyabb Európában, ahol a norvég fogyasztók a legoptimistábbak, 135 pontos mutatóval – állapítja meg online globális fogyasztói bizalmi index felmérése alapján a Nielsen piackuta

Az Egyesített Szent László Szent István Kórház Rehabilitációs Centrumát adta át Demszky Gábor szerdán Budapesten.

A Fidesz és a KDNP képviselői a jövőben nem vesznek részt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésein. A két ellenzéki párt képviselői így tiltakoznak Laborc Sándornak a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatójává való kinevezése ellen.

Csepel képviselő-testülete a kerületben nemkívánatos szervezetté nyilvánította a Magyar Gárdát - közölte az önkormányzat kommunikációs főtanácsadója szerdán.

Lapértesülés szerint a szocialista párti Farkas Imre volt az egyetlen kormánypárti honatya, aki igazolatlanul távol maradt az egészségbiztosítási törvény parlamenti végszavazásáról, mert nem akarta megszavazni a jogszabályt.

A biztosítók várakozása szerint a hétfőn elfogadott egészségbiztosítási törvény biztosan bejárja az Alkotmánybíróságot, s ezzel több hónappal is csúszhat a döntés a piacra lépésről.

Új vezérkari főnöke lehet jövőre a Magyar Honvédségnek. A hadvezetés éléről információink szerint távozik Havril András vezérezredes, aki nyugállományú főtisztként a szlovén nagyköveti tisztséget veheti át Czukor Józseftől, az Információs Hivatal egykori

A Legfőbb Ügyészség legfrissebb, a fiatalkorúak ellen indított büntetőeljárások időtartamát vizsgáló felméréséből kiderül, hogy rendkívül lassan dolgozik a hazai igazságszolgáltatás. Minél később születik döntés, annál enyhébb következményekkel számolhatn

Gyurcsány Ferenc szerint a magyar parlamentnek és a kormánynak az a dolga, hogy nagyon sok konzultációval, érveléssel maga mellé állítsa az országot az egészségbiztosítás átalakításának ügyében. A miniszterelnök erről a köztelevíziónak adott interjúban be

Biztossá vált, hogy a Nemzeti Lóverseny Kft., valamint a Magyar Lóversenyfogadás Szervező Kft. privatizációs eljárására már csak 2008-ban kerül pont, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. igazgatótanácsa idén utolsó, mai ülésén ugyanis nem tárgyal

A Fidesz elnöke fércmunkának nevezte a hétfőn elfogadott egészségbiztosítási törvénytervezetet. Orbán Viktor azt mondta: a kormány nyíltan szembefordult az országgal, amikor nem vette figyelembe a tervezet kapcsán megnyilvánuló egyértelmű társadalmi akara

A cigányság életmódját minősítette Bajnai Gordon a kisebbségek napján. Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter szerint ha a roma közösség nem fizet nagyságrendekkel nagyobb adót, és nem vállal több munkát, nem lesz senki, aki az öregedő társadalm

Megdöbbentő látvány fogadja a mindszenti Tisza-part látogatóit. A területet tavasszal rendezték, de ősztől a homok kitermelése rontja a táj képét. A helyiek felháborodására a polgármester feljelentést tett.

Az Országos Választási Bizottság (OVB) keddi ülésén 36 népszavazási kérdésből 35-öt elutasított. Az OVB egy kezdeményezést azért nem hitelesített, mert hasonló tartalmú kérdésről már november 29-én döntött, az aláírásgyűjtés megkezdődött.

Zajlik a magyar és a szlovák miniszterelnök találkozójának előkészítése - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő kedden azzal a szlovákiai lapértesüléssel kapcsolatosan, mely szerint a jövő év elején sor kerülhet Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlov

Nem nőtt a fenyegetettség Magyarországon azután, hogy megverték Csintalan Sándort, a Hír TV műsorvezetőjét, és ezt egy szervezet magára vállalta - mondta a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján,

Bod Péter Ákos, Granasztói György, Lányi András, Mádl Ferenc, Vizi E. Szilveszter és Zlinszky János széles körben folytatott szakmai konzultáció után feljegyzéssel fordultak a köztársasági elnökhöz. E feljegyzésben összefoglalták az úgynevezett „egészségü

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.