Újabb illegális gyorsulási verseny borzolja a budapestiek kedélyeit
Ezúttal Budapest XVII. kerületében bőgették a motorokat.

Ezúttal Budapest XVII. kerületében bőgették a motorokat.

A Fidesz frakcióvezetője ismertette a kormánypártok legfontosabb céljait.

A hírt a Momentum országgyűlési képviselője osztotta meg a közösségi médiában.
Ezúttal Budapest XVII. kerületében bőgették a motorokat.

A Fidesz frakcióvezetője ismertette a kormánypártok legfontosabb céljait.

A hírt a Momentum országgyűlési képviselője osztotta meg a közösségi médiában.

A kutatások szerint a jobb napokat látott párt saját kampányra készül.

Fronthatásra és felhős időre is számíthatunk.

Eddig rendre visszafelé sült el a baloldal „csodafegyvere”.

A betiltott plakátok adta bevétel helyett nincs semmilyen támogatás a társasházak felújítására

A díszletberendező a kimagasló színvonalú munkásságáért és sikerekben gazdag pályafutásáért kapta a kitüntetést.

A közepes kaliberű lőszerek gyártása már az idei év utolsó negyedévében, a nagykaliberű lőszerek gyártása 2025 utolsó negyedévében kezdődhet meg.

A honvédelmi minisztérium jelezte, hogy támogatják a labdarúgó-szövetség pályázatát

– Önmagában európaiként nem lehet gondolkodni, csak úgy, hogy közben valaki magyar, lengyel, francia vagy éppen osztrák – hangoztatta a miniszter.

A tűzszerészek átvizsgálták az épületeket, de nem találtak bombát.

Kié itt a tér? címmel könyvet mutattak be a Nyugat-Európában már a mindennapok részévé vált no-go zónákról.

Volt olyan csúcsvezető, aki több mint egymilliárdot vitt haza tavaly.

A június 9-i választási küzdelem ellenük, az Isten, haza, család hármas igazságának védelméről szól.

Nem biztos, hogy kitalálná, kit támogatott 2019-ben az LMP mostani jelöltje.

Karácsony Gergely koncepció nélkül felfestett biciklisávjai minden közlekedőre veszélyesek.

„Péter! Annyi történt, hogy hazataláltál, Te lettél az új balos projekt!”

Az MCC szakmai főigazgató-helyettese szerint szerencsétlen helyzet, hogy az MCC-t és kutatóit politikai támadások érik.

A támadó addig rángatta a mozgássérült férfi táskáját, amíg az a kerekesszékkel együtt felborult.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy forgalmas ceglédi kereszteződésben lett rosszul, az életét már nem tudták megmenteni.

Azonnal segítség érkezett hozzá.

Elképzelni sem tudjuk, mire akarják használni a zsákmányt.

Éppen egy tálca süteménnyel igyekezett valahová.

Tűz keletkezett egy olajfinomító közelében.

A pápa az egyház első vértanúja ünnepnapján Szent István közbenjárását kérte azoknak a keresztény közösségeknek a támogatására, amelyek a leginkább szenvednek a hitvallásukért.

A techmilliárdos a demográfiai statisztikákra reagált, amelyek szerint a belga fővárosban élő gyermekek mintegy háromnegyede nem európai származású.

Gazdag programmal vár mindenkit a Fonó a két ünnep között.

Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.

In an interview, Lutheran Bishop Peter Kondor spoke about how Christmas can become a true source of joy even for those who are lonely.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.