Ismét elesett az M0, mutatjuk hol történt baleset
A baleset következtében az útra olaj került, és a helyszínre mentő is érkezett.

A baleset következtében az útra olaj került, és a helyszínre mentő is érkezett.

A Magyar Nemzetnek az Alapjogokért Központ elemzője reagált a közéleti pályára lépett Magyar Péter politikai mondanivalójára.

A levél szövegéből nehéz nem kiolvasni azt a pikírt stílust, amellyel Bajnai Gordon korábbi embere finoman szólva is lekezelően beszél Magyarról.

Nyilván még volt benne egy kis alkohol is, mert egész hajnalig maradt – mondta Varga Judit a volt férjéről a 2020 végi veszekedés kapcsán, amiről rendőri jelentés is készült.

A miniszterelnök politikai igazgatója szerint a portál csupán megnézte a nyilvánosan is elérhető adatokat.

A kormánypártok jelöltje alaposan a körmére néznek azoknak, akik eltapsoltak kétszázmilliárd forintnál is több pénzt.

A belvárosban két ellenzéki jelölt van még talpon a választások előtt.

A Bács-Kiskun Vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság tájékoztatása szerint a baleset az 53-as főút 14-es kilométerénél történt.

A rendőrség most mindenkinek lehetőség ad arra, hogy aktívan cselekedjen a szabálytalankodók ellen.

Nyergesújfalun több generációnak is alkalmas sport- és pihenőparkot alakítottak ki szabadtéri színpaddal és kávézóval, csaknem kétszázmillió forintból.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között alakul.

Fülöp László szerint a Tisza-parti város nem aknázta ki a kiváló adottságaiból fakadó előnyöket.

Bús Balázs szerint a problémák megoldása helyett inkább pártpolitizálás folyik a III. kerületben.

Magyarország példamutatóan lép fel az antiszemitizmus ellen a Mazsihisz elnöke szerint.

Hazánk az elmúlt harminc évben túlszárnyalta nyugati szomszédunkat.

Sajtóinformációk szerint újabb nyomozást rendelt el a rendőrség a városvezetés ellen.

Egyes termékeket le is kell selejtezniük az áruházaknak.

Az önkormányzat valószínűleg egy esetleges újabb súlyos bírságot akart megelőzni.

A vonatok karbantartás miatt csak Kelenföldig közlekednek.

Csütörtökön 23 Celsius-fok is lehet.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy forgalmas ceglédi kereszteződésben lett rosszul, az életét már nem tudták megmenteni.

Azonnal segítség érkezett hozzá.

Elképzelni sem tudjuk, mire akarják használni a zsákmányt.

Éppen egy tálca süteménnyel igyekezett valahová.

Tűz keletkezett egy olajfinomító közelében.

A pápa az egyház első vértanúja ünnepnapján Szent István közbenjárását kérte azoknak a keresztény közösségeknek a támogatására, amelyek a leginkább szenvednek a hitvallásukért.

A techmilliárdos a demográfiai statisztikákra reagált, amelyek szerint a belga fővárosban élő gyermekek mintegy háromnegyede nem európai származású.

Gazdag programmal vár mindenkit a Fonó a két ünnep között.

Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.

In an interview, Lutheran Bishop Peter Kondor spoke about how Christmas can become a true source of joy even for those who are lonely.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.