Juhász Péternek felcsillanhatott a szeme a dollárbaloldal milliárdjai láttán, gyorsan ő is bejelentkezett egy kis alamizsnáért
Az Együtt volt társelnöke azt is tudja, hogy Bajnainál kell bejelentkezni a dollárokért.

Az Együtt volt társelnöke azt is tudja, hogy Bajnainál kell bejelentkezni a dollárokért.

Ilyen lesz kedden a várható időjárás.

Az épületet évek óta nem vásárolja meg senki, bérlakásokat pedig nem éri meg kialakítani az egykori kollégiumban Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint.
Az Együtt volt társelnöke azt is tudja, hogy Bajnainál kell bejelentkezni a dollárokért.

Ilyen lesz kedden a várható időjárás.

Az épületet évek óta nem vásárolja meg senki, bérlakásokat pedig nem éri meg kialakítani az egykori kollégiumban Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint.

Már a legjobbak között van egy magyar űripari startup, bevetették a mesterséges intelligenciát is.

A baloldal vezére korábban elismerte, hogy az uniós támogatások feltételéül hazánknak szabott úgynevezett mérföldkövek jó részét ők javasolták Brüsszelnek.

Véget ért a párton belüli vita.

Pécs baloldali polgármestere szinte kárörvendően beszélt a nyomozásról.

A két kiló hat dekagrammal született koraszülött babát Máténak nevezték el a dolgozók.

Stabil közbiztonsággal találkozhattak a magyar emberek az ország területén.

A Belügyminisztérium államtitkára jelezte, a vizsgálat többek közt a gyermekbántalmazási esetekre fókuszál.

A miniszterelnök az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről beszélt.

Jövőre új luxushajókat helyez forgalomba a világ egyik legnagyobb vízi utazási cége.

Pedig pár éve egy hangfelvételen Marbellából származó kokainpénzekről beszéltek az ellenzéki háttéremberek.

Az egészségügyi dolgozók felbecsülhetetlen munkát végeznek.

Az apja hozta nyilvánosságra.

Amint lehet, a hotel felveszi a kapcsolatot a tűzesetben érintett vendégekkel, valamint a jövőbeni foglalások vendégeivel.

Az Aranytoll-díjat három kategóriában osztották ki.

Őszies hangulat lesz a jellemző.

A Hotel Silvanus 2008-ban egyszer már lángra kapott, akkor a tűz keletkezésének okát egyértelműen azonosították a hatóságok.

A dollárbaloldal külföldi pénzért cserébe dolgozik a hazája ellen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ha lesz békesség, akkor lesz szép jövő és szép új esztendő is 2026-ban – üzente a miniszterelnök.

Három történelmi egyház szent épületei is kormányzati forrásokból nyertek új arculatot a fővárosban.

Az inézet Márki-Zay Péter után Magyar Pétert tolja.

Lakástűzhöz, balesethez és szén-monoxid-mérgezéshez is riasztották a szakembereket.

Az elnök a közösségi oldalán tette közzé ünnepi jókívánságait.

Putyinnak üzenhetett az ukrán elnök.

A brit múzeum szerint ideje „dekolonizálni” a fehér szakállú jótevőt.

Many people may be able to relate to this.

A Budapest Jazz Club idén is különleges eseménnyel készül az év utolsó napjára.

Árrésszabályozás: mit hozott és mit nem az élelmiszerárakban?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.