Vakcina sincs az új koronavírus-variáns ellen, cserébe elég jól terjed, mutatjuk, mik a tünetek
Íz- vagy szaglásvesztés nem jár vele.
Íz- vagy szaglásvesztés nem jár vele.
Drónnal keresik.
A nőt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Íz- vagy szaglásvesztés nem jár vele.
Drónnal keresik.
A nőt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
A nagy többségnél a koronavírus-mennyiség eléri az emelkedett koncentrációtartományt.
Súlyos olajszennyezés történt Kiskunmajsán a közlés szerint.
A környéken élőket már figyelmeztették a hatóságok.
Már a híd- és útépítőké a terep Mohácsnál: átadták a munkaterületet a kivitelezőknek.
Mérgezőek lehetnek halak a laborban mért minták alapján.
A hét eleje óta több fontosabb korlátozást is feloldottak Budapesten.
A gyanúsított önként mutatta meg a holttestet.
Kemény szigor.
Víz, víz, víz mindenhol.
Az egyiknek szív alakú folt van az orrán. Cuki.
Nehéz lesz most Kőbányára eljutni.
Jól látszik, hogy a gímszarvasok nagyon félénkek és óvatosak.
Horrorfilmet lehetne készíteni ebből a történetből.
Nagyot rontottunk, kicsit javítottunk.
Emiatt jelentős késések vannak az érintett vasútvonalon.
Az online KRESZ-oktatás a Kréta rendszerben érhető el – jelentette be Dömötör Csaba.
Az eddigi ügyvezető, Király Tamás, munkája elismerése mellett közös megegyezéssel távozott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az esős időben, a szokottnál csúszósabb úton két autó ütközött.
A mozgás fontosságáról beszélt a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív Magyarországért felelős államtitkára az átadóünnepségen.
Erről az egyik színész számolt be.
Öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.
Pazar bandákat hoznak magukkal.
Utána pedig magát is megöli.
Nem volt jó ötlet.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.