Röviden
T O T Ó
A S Z T A L I T E N I S Z
V Í V Á S
Újabb fordulatot vett a doppingügy. Komáromi Lajos, a Magyar Súlyemelő-szövetség lemondott elnöke tegnap, kiegészítve korábbi nyilatkozatát, azt állította, Aján Tamás vette rá, hogy leleplező sajtótájékoztatót tartson Gyurkovics Ferenccel. A sajtótájékozt
Vasárnap este meglehetett volna a huszonhatodik is, de minden maradt a régiben, Farkas Péter 1991-es várnai győzelme után még a huszonötödik vb-aranyunkra is tovább kell várnunk. Ezzel együtt válogatottunk produkciója a budapesti birkózóvébén több mint vá
A budapesti birkózó-vb utolsó eredményhirdetésénél Komáromi Tibor állt a dobogó tetején, miközben szólt a magyar Himnusz. Ám amíg ez a mondat 19 éve azt jelentette, hogy világbajnokunk van, most azt, hogy megnyertük a kötöttfogás csapatversenyét. Aranyat
S Ú L Y E M E L É S
B I R K Ó Z Á S Azután, hogy szabadfogásban Ritter Árpád ezüst-, Aubéli Ottó bronzérmes lett, majd a női szakág, nevezetesen Sastin Marianna is itthon tartott egy ezüstöt, kötöttfogású válogatottunk számára kétségkívül magasra került a léc a bu
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
A legabszurdabb légiósszabályt hozták meg Koreában. Millimétereken is múlhat egy boldog karrier.
A megfiatalított, az Európa Kupában hatodik helyen végzett csapatban a vezéreket keresi Märcz Tamás.
Cimpian Olivia nem kapott negatív megjegyzést, ám úgy sejti, a románoknak nem könnyű elfogadni az országváltását.
Muguruza edzői segítséget kért a monterreyi döntőben, majd nem épp kedves szavakkal illette Babost.
Egyelőre nem tudni, hogy a Véranda’s Willems-Crelan csapat bringása miként bukott.
Szettet tudott nyerni a monterreyi döntőben Muguruza ellen, a mérkőzés viszont a spanyolé lett.
Weber a Néppártban mindenkitől megköveteli, hogy Ukrajna és a háború mellett álljon – jelentette ki Menczer Tamás.
Miközben Budapest közlekedése kedden összeomlott.
London és Párizs közösen követeli abszolút sürgősséggel a tűzszünet kihirdetését a Gázai övezetben is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.