Páncsics Miklós kertészkedik

-LABDARÚGÁS-
A legnépszerűbb, de egyben talán a „legkegyetlenebb” klub is a Ferencváros, amely nem ellenségeit, hanem a saját legendáit is sorra megbuktatja, még az olimpiai bajnoki cím sem jelent védettséget. Az elmúlt évtized legeredményesebb edzője, Novák Dezső 1995-ben a Bajnokok Ligájába vezette a csapatot, egy év múlva viszont a szurkolók már tüntettek ellene, végül megsértve távozott. Varga Zoltán 28 év után volt klubja hívására tért haza Németországból, de még egy évig sem lehetett az együttes edzője – kirúgták. Páncsics Miklós 1997-től az egyesület menedzser-igazgatója volt, tevékenységéről ellentmondásos vélemény alakult ki, egyesek szerint rombolta, mások szerint szolgálta a Fradit. Torgyán József klubelnök 2000. augusztus 30-án mondott fel Páncsicsnak, az olimpiai bajnok, harminchétszeres válogatott labdarúgó bukott sportvezetőként, a hátsó kapun távozott.
Az 58 éves Páncsics Miklós visszavonult, Szentendre egyik legszebb helyén él családjával. A menesztése előtt a szíve már figyelmeztette, ezért a „Hogy van?” kérdés nem pusztán udvarias fordulat.
– Köszönöm jól. Az egészségem az elmúlt két évben nem romlott, de nem is javult. Nyugdíjas lettem, így sokat lehetek együtt nyolcéves fiammal, Mirkóval és három unokámmal. Elbocsátásom óta csak egyszer jártam az Üllői úton, akkor is hivatalos ügyben. Azóta ünnepségre, évfordulóra meghívót nem kaptam. Persze, ha küldtek volna, akkor sem biztos, hogy elmegyek. Mert ma is úgy látom, hogy sokszor igazságtalanul támadtak, hiszen a döntéseimet az eredmények néhány hónappal később igazolták. Az jól esett, hogy amikor tavaly a csapat bajnok lett, Csank János vezetőedző megemlékezett arról, hogy őt én vittem az Üllői útra, ez a gesztus akkor egyáltalán nem volt törvényszerű.
A családi ház ugyan a béke szigete, a házigazda nem is panaszkodik, de azért megfontolt mondataiból is kihallik, hogy sértett ember. Sikeres labdarúgó-pályafutása után kétszer került fontos tisztségbe a magyar labdarúgásban, 1982-től 1987-ig az MLSZ főtitkáraként, majd egy hosszabb szünet után a Ferencváros menedzser-igazgatójaként került reflektorfénybe, s mindkétszer dicstelenül távozott.
– A saját munkámat nem nekem kell megítélnem. Azt viszont nyugodt szívvel mondhatom, hogy az olyan típusú sportvezető, mint amilyen én voltam, nem számíthat sok elismerésre a magyar fociban. A főtitkárságom idején két totóbotrány volt, a szövetség vezetésének rendet kellett tennie, ami egyéni érdekeket sértett.
A Ferencvárosnál pedig úgy akartunk eredményes csapatot építeni, hogy nagyon szűkösek voltak hozzá a feltételek. Ráadásul volt egy csoport, amelyik állandóan támadott, ebben a média is partnere volt. Civil emberként nagy tisztelője vagyok a demokráciának, de a sportban nem lehet úgy dolgozni, hogy mindenki beleszól a munkába.
Páncsics Miklós, akinek élete a labdarúgás, már nem jár meccsre, de nem titkolja, hogy a televízión a Fradi minden mérkőzését megnézi, és éppen úgy szurkol az együttesnek, mint amikor vezetőként a pálya mellett állt. A klub eladásáról az a véleménye, hogy egyedülálló a világon, nincs még egy olyan ország, ahol a két legpatinásabb csapatnak ugyanaz a tulajdonosa. A jövővel kapcsolatban elmondja, hogy labdarúgóként és sportvezetőként egyaránt olyan tapasztalatokat szerzett, amelyeket még hasznosíthatna.
– Úgy látszik, a magyar labdarúgásnak nincs szüksége rám. Pedig, ha szakmailag fontos, érdekes és végrehajtható feladatot ajánlanának, akkor igent mondanék. Itt van például a Bozsik-program, amely kitűnő kezdeményezés, de véleményem szerint elsőként a szakemberképzést kellene megoldani. Mert az mégsem lehet – mint azt az újságban olvastam –, hogy a gyerekeket óvónénik tanítsák a labdarúgásra…
A ház körül a természet az újjászületést hirdeti. A rendezett kert, a nyíló virágok Páncsics Miklóst kertészként dicsérik. Akár irigyelhetnénk is a házigazdát, akinek mindene meg van. Legalábbis látszólag, mert valami nagyon hiányzik neki…