Úgy szokták mondani, a számok nem hazudnak, viszont az nem igaz, hogy a magyar atlétika nulláról indult el Sydneyből az Athén felé vezető úton. Mert ugyan 2000-ben atlétáink olimpiai mérlege a pontszámok alapján nulla lett, de ez irreális eredmény volt. Két évvel korábban hazánkban a sportág nem volt sokkal gyengébb, sőt az idei kontinensbajnokságon jól szereplő atlétáink is ott voltak az olimpián, és ha Sydneyben is tudásuknak megfelelően szerepelnek, akkor pozitív lehetett volna a mérlegük. Ugyan a szakemberektől elfogadható szakmai magyarázatot azóta sem kaptunk, de két évvel az esemény után az a nem hivatalos vélemény leírható: valószínűleg negatívan befolyásolta atlétáink olimpiai szereplését, hogy 2000 tavaszán két válogatott versenyzőnk doppingvizsgálata pozitív lett.
Az elmúlt két évben az ideálisnak tartott páros, Schulek Ágoston elnök és Oros Ferenc szövetségi kapitány irányította a sportágat, mégis élvonala kudarcot vallott az olimpián, addig ebben az évben a vezetői válság ellenére atlétáink remekeltek az Európa-bajnokságon. A tavaly nagy reményekkel megválasztott Héder Barna az idén ősszel ugyan dicstelenül távozott, pedig megpróbált anyagilag megfelelő feltételeket biztosítani legjobb atlétáink felkészüléséhez. S ez vitathatatlanul meglátszott versenyzőink ez évi nemzetközi szereplésén. Hogy akkor mi vezetett Héder bukásához? Az, hogy nem a bevételhez tervezte a kiadást, s a szövetség másfél év alatt felélte jelentős anyagi tartalékát.
Közben hol volt, hol nem volt főtitkár vagy szövetségi kapitány, de ez nem tükröződött az eredményességben.
A szomszéd kertje mindig zöldebb mondás viszont az elmúlt két évben Szombathelyen is beigazolódott. Éppen az olimpiai gyengébb szereplés miatt került napvilágra: az európai hírű szombathelyi Dobó SE több világklasszis versenyzője között olyan súlyos érdekellentét alakult ki, amely kedvezőtlenül befolyásolta a szereplésüket. Németh Pál tanítványai közül a diszkoszvető Fazekas Róbert, a kalapácsvető Annus Adrián és az ifjúsági világbajnok Horváth József átigazolt a Haladás egyesületéhez. Vida József irányításával Fazekas ebben az évben fantasztikus sorozatot produkált, Európa-bajnoki és Világkupa-győzelmével méltán lett harmadik a nemzetközi szövetség rangsorában. Az elmúlt évtized legeredményesebb magyar atlétája, Gécsek Tibor árnyékából kilépett Annus Adrián, volt klubtársa után állhatott fel az Európa-bajnoki dobogó felső fokára. Klubtársa, a középtávfutó Varga Judit az idén betört a nemzetközi élmezőnybe, s az Eb-n elért negyedik helyezésével ő is hozzájárult ahhoz, hogy a Haladás VSE először megnyerje a szakosztályok pontversenyét.
Az elmúlt két évben a budapesti szakosztályok – elsősorban anyagi okok miatt – tovább gyengültek, míg a vidékiek erősödtek. Ez bizonyítja, hogy a szakosztályok rangsorában az első tíz közé csak két fővárosi – Honvéd, UTE – tudott bekerülni. Míg korábban a vidéki tehetségek a fővárosba igazoltak át, addig az új évszázadban megváltozott az útirány: például a tízpróbázó Zsivótzky Attila az UTE-ból a Debreceni AK-hoz szerződött.
A sportág számára az idei eredmények nagyon jókor jöttek, mert a kormányváltás és Deutsch Tamás távozása után a sportminisztériumban az atlétika elveszítette a megkülönböztetett figyelmet. Az idei eredményei alapján viszont a jövőben olyan anyagi támogatást kaphat, amellyel megoldható legjobb versenyzőink számára a nemzetközi szintű felkészülés az olimpiára.
Athén felé félúton a magyar atlétika eredményesség szempontjából jól áll, de ez még nem jelent garanciát arra, hogy a célba érkezés is sikeres lesz. Mert Sydney előtt két évvel szintén derűs volt a helyzetkép, aztán az olimpián besötétedett. A táv második felében tehát nemcsak elszántan, hanem okosan is kell készülni.
Elutasítják a magyarok a kéretlen LMBTQ-érzékenyítést
