A nyugalom asszonya

S p o r t l ö v é s z e t Igaly Diána az olimpiai aranyérme mellé kiérdemelte a koronglövészet népszerűsítésének mestere kitüntető címet is, mert augusztus 19-én egy országgal ismertette és szerettette meg a skeetlövészetet. A csinos, életvidám asszony négyszeres világbajnoki elsősége után olimpiai győzelmével a csúcsra ért.

Már egy hete hazaért Igaly Diána Athénból, nem várta meg az aranygépet, pedig helyette sokan kihasználták volna a győzteseknek járó lehetőséget, hogy néhány napig élvezzék az olimpia varázsát.
– A szívem hazahozott – mondta az olimpiai bajnoknő. – Szerettem volna minél előbb a családommal, a barátaimmal is megosztani a boldogságot. Ilyen fantasztikus fogadtatásra azonban nem számítottam. Annyi szeretet irányult felém, hogy már ezért érdemes volt huszonnégy évet edzeni és versenyezni. Siettem azért is haza, mert szerettem volna megköszönni édesanyámnak a sok-sok segítséget, Tamás fiamnak pedig azt, hogy megértő volt, amikor a sport miatt nem lehettem mellette.
– Az athéni döntő alatt kiderült, hogy az unalmasnak hitt lövészet milyen látványos és izgalmas sport. Amikor a végén már négy körrel vezetett, a kívülállókban felmerült, hogy az utolsó lövéseit miért nem lőtte az égbe.
– Ez borzasztó lett volna! A sportlövészet ugyanis nagyon fegyelmezett sportág. A múlt évszázadban ezért nagyon szigorú és sportszerű versenyzés alakult ki. Így a díszlövés gondolata fel sem merülhetett. Az alapverseny elején háromszor hibáztam, de a döntőben sikerült teljesen a feladatra, a lövészetre összpontosítani. Mert ezen múlik minden. Ha kizárom a külvilágot, s csak a célra koncentrálok. Így sikerült hibátlanul befejeznem a döntőt. Bár ebben a sportágban nem szokás hivatkozni a közönségre, de ezúttal magával ragadó volt, hogy milyen sokan szurkoltak nekem a helyszínen.
– A döntőben maximális teljesítményt nyújtott, eredményes pályafutásában pedig feljutott a csúcsra: olimpiai bronzérme után aranyat nyert. Ha visszanéz, hogyan ítéli meg? Megérte?
– Igen. Ez nem is lehet kérdéses. Egyrészt, mert nem kényszerből vagy anyagi érdekből csináltam, hanem mert szeretem ezt a sportot, a vele járó izgalmakat, majd a verseny utáni megnyugvást. Hálát adok az istennek, mert az elmúlt huszonnégy év alatt kudarcok is értek, de sokkal több volt a siker. Igazából csak egyszer, 1997-ben kerültem egy kilátástalannak hitt zsákutcába, amikor édesapám – aki edzőm is volt – karácsony szent napján meghalt. Ez annyira fájt, hogy nem akartam folytatni. Édesanyám azonban azt mondta, folytatnom kell, mert apám is ezt akarná. A következő évben világbajnok lettem.
– Ha a csúcsról előre néz, mit tervez? Hogyan képzeli a jövőt?
– Az olimpiai bajnoki cím ugyan a csúcs, de azért ennél is van még feljebb: ha valaki megvédi az elsőségét. Most azonban pihenni akarok. Nem titok, szeretnék még egy gyereket szülni, amely egy nő életében semmi mással össze nem hasonlítható boldogság. Ezért aztán úgy tervezem, hogy egy-másfél évre leteszem a puskát. Utána azonban folytatom.