Egyetértek a szövetségi kapitány véleményével, hiszen a kiállítás gyakorlatilag eldöntötte a találkozót. Arra kárhoztatott játékost, szakvezetőt egyaránt, hogy változtasson a megbeszélt taktikán. A horvát válogatott pedig „túl jó” ahhoz, hogy rögtönözni lehessen ellene. Nem is sikerült. Azt valójában nem lehetett elvárni a csonka csapattól: huszáros rohamokkal támadja a horvát kaput, azt azonban szeretném megjegyezni, hogy még így is illett volna néhány gólhelyzetet kialakítani. Nem akarok bölcselkedni, utólag okos lenni, de bátrabban kellett volna kifutni a pályára, s az öltözőben hagyni a magyar betegséget, a kishitűséget. Mert ezt láttam a futballistákon.
Megragadt bennem Matthäus egyik mondata, amit még a találkozó előtt mondott: becsüljük meg a németek és a skótok elleni győzelmet, azt azonban ne felejtse el senki, tétmeccsen mindig minden más. Igaza lett… Nem adott plusz önbizalmat – semmilyent sem – a két siker. Mintha nem is a mi válogatottjaink rúgtak volna öt gólt Kaiserslauternben és Glasgow-ban. Aki játszott már tétmeccsen – s Matthäus elég sokszor –, az tudja: más, amikor nincs tét, s más, amikor minden gólnak jelentősége van. Az elmúlt évtizedeinket nem tudtuk legyőzni, magunkkal vittük a kishitűségünket, ennek pedig csak vereség lehetett a vége.
Hadd fejezzem be egy személyes példával, amely talán előre is mutat: amikor vereséget szenvedtünk Argentínától az 1978-as
vb-n, Baróti Lajos bácsi a mérkőzés után egyetlen gondolatot hangsúlyozott azoknak, akik szóba jöhettek a második csoporttalálkozón: itt a következő mérkőzés, csak arra szabad koncentrálni. Úgy gondolom, a jelenlegi szövetségi kapitány is csak ezzel, a holnapi Izland elleni selejtezővel törődhet. Mást nem tehet.
Gerzsenyi Gabriella
Menekül a kérdések elől Ordas Eszter utódja + videó
