Muhammad Aliról, az 1999-ben a XX. század sportolójának választott bokszolóról van szó, aki Cassius Marcellus Clay néven látta meg a napvilágot egy igen fajgyűlölő vidéken, a déli Kentuckyban (USA). Ami a boksz felé terelte, az is egy ilyesféle történet volt, kerékpárját lopták el tőle, s miután egy rendőrtől ellesett pár mozdulatot, lement egy bokszterembe – és ott is ragadt. 16 éves korában már iskolás sem volt – egy későbbi IQ-mérésen 78-as adatot „produkált”. Azonnal elinduló amatőr-pályafutása során több mint száz (105) mérkőzést „élt túl”, ebből pedig mindössze ötön szenvedett vereséget. Hatszor volt Kentucky legjobbja, kétszer a legjobb amatőr amerikai, és 1960-ban, a római olimpián feljutott a csúcsra. Amikor hazaért, feketeként nem tapasztalt különösebb megbecsülést, ezért az Ohio folyó „magához hívta” aranyérmét (vagyis: beledobta). A történetet egyébként A legnagyobb című – már a hetvenes években már megjelent – „életrajzi” könyv jegyzi le, amiből az is kiviláglik, Clay nem ivott, nem dohányzott, nem élt szerencsejátékokkal, és nőügyei sem voltak annak ellenére, hogy egyik sztorija szerint egy prostituált vette el a szüzességét.
Én vagyok a legnagyobb!
1960 őszén profi bokszolóként „állt munkába”, első 19 mérkőzéséből 15-öt kiütéssel, a többit pontozással nyerte. Első vb-címmeccsére 1964. február 25-én került sor Sonny Liston, a maffia embere ellen, ami előtt kinyilvánította, hogy ő a legnagyobb teremtmény, akit a Föld a hátán hordott, a hatodik menet után megnyert összecsapást követően két hónappal pedig egy fekete iszlám szekta (Nation of Ismlam) tagjaként felvette előbb a Cassius X, majd a Muhammad Ali nevet.
Idézetek a legnagyobbtól
„Azt mondták, hogy Liston verhetetlen. Én megvertem őt. Azt mondták, hogy nem lehet belőlem az, aki szeretnék lenni. Az lett belőlem. Azt mondták, nem tudok visszajönni. Visszajöttem. Most azt mondják, hogy végleg leléptem a porondról. Bebizonyítom nekik, hogy nem.„
„Boksz az, amikor sok fehér ember nézi, ahogy két fekete veri egymást.”
„Lebegj, mint a lepke, és csípj, mint a méh!”
„Aki ötvenévesen is ugyanolyannak látja a világot, mint húszévesen, az harminc évet elpazarolt az életéből.”
„Ha valaki olyan nagy, mint én, nehéz szerénynek lenni.”
„A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik.”
„Nincs azzal semmi baj, ha az embert a szorítóban vagy azon kívül padlóra küldik. A baj ott kezdődik, ha ott is marad.”
Bő három évre rá behívták katonának a vietnami háborúba, de miután vallási okokból megtagadta a szolgálatot, ami miatt egy 10 ezer dolláros büntetés csak a bónusza volt az öt év börtönnek. Három évre lett végül kivonva a forgalomból (börtönben nem volt), s 1971. március 8-án Muhammad Ali kihívta Joe Fraziert. A „XX. század mérkőzését” a Madison Square Gardenben végül Frazier nyerte egyhangú pontozással. Ali 1974-ben vágott vissza, majd Kinshasában, Zaire fővárosában világbajnoki övét is visszaszerezte („Dzsungelharc” George Foreman ellen). Az Ali–Frazier háború harmadik felvonására a Fülöp-szigeteken került sor, amit csak azért nyert meg 14 (!) menet után Ali, mert noha nem vette senki tudomásul, hogy nem akar kimenni a gongszó után, ellenfelének edzője – Frazier látási problémái miatt – a szünet végén bedobta a törülközőt. Az összecsapáson Ali folyamatosan sértegette Fraziert és családját, amiért később számtalan alkalommal kért nyilvánosan bocsánatot, de süket fülekre talált, sőt, Frazier kinyilvánította, örül neki, hogy Muhammad Ali neki is köszönhetően szenvedett maradandó sérüléseket…
1976-ban Joe Nortonnal szintén már a „harmadik felvonásnál” tartott, s mivel szűkösen, de nyert, emelt fővel jelenthette be visszavonulását a profi boksztól. 1977-ben felszólították, hogy Norton ellen álljon ki, de mivel nem tette, voltaképp szerencséje volt, hogy '78-ban címegyesítőn (WBC, WBA) még volt egy esélye arra, hogy világbajnok maradjon. Leon Spinkstől aztán kikapott (február 15.), de a visszavágás ellene is sikerült szeptemberben – harmadszor is világbajnok lett. Alinak újra megjött az étvágya – hiába jelentette be megint, hogy vége –, és 1980. október 2-án beleszaladt egy nagy verésbe Larry Holmes ellen (tablettákkal fogyott 30 kilót a meccsre…), utolsó mérkőzésén pedig Trevor Berbicktől kapott ki ’81-ben.
Parkinson-kór
Még 1975-ben, a Frazier elleni összecsapás után értékelt úgy Ali, hogy „megérintett a halál szele”, s a környezetében dolgozó egyik „stábtag” ekkor kijelentette: komoly agykárosodása lesz, ha folytatja. Hivatalosan 1982-ben kezdték Parkinson-kórral kezelni, ami egyértelműen a bokszban kapott ütések miatt alakult ki nála. Muhammad Ali annak tulajdonította betegségét, hogy „Isten megmutatta gyarlóságomat”. Négyszer házasodott, és kilenc gyermeke született, egyikük, Laila Ali 2001-ben megmérkőzött Frazier lányával is – bokszban.
