Bottal ütjük a pengés akadémisták nyomát

Hiába fordítanak akár évi 1 milliárd forintot is a hazai futballakadémiák fiataljaik képzésére, az eredmény nem látszik, sőt. Első hallásra sokkoló, de a magyar a világ legdrágább rendszere.

„Sajnos az elmúlt évek tapasztalatai alapján ki lehet jelenteni, hogy a hosszú idő alatt kinevelt akadémisták nem tudták komolyan növelni sem saját értéküket – és ennek eredményeképp eladásukkal bevételt generálni klubjuknak –, sem egyesületük megbecsültségét. Ha ugyanis ma 100–300 millió forintért egy csapat el tudja adni akadémistáját, az nem fedezi azon fiatalok nevelési költségeit, akik még ennyiért sem kelnek el, és időközben elhullanak a versenyben.”

Nem a fizikum számít az akadémián

Jelenleg már sehol nem az az elsődleges, hogy valakinek hibátlan technikai képzettsége, tökéletes fizikai adottságai legyenek. Ezek a képességek – így Muszbek – már minimumként, egyfajta belépőként kell, hogy létezzenek, ha valaki profi szinten kívánja folytatni a futballt. A klubok posztokra képzik a gyerekeket, és úgy építik fel őket, mint egy autót a gyárban. „Egy megbízható csapatot tizenegy, a maga posztján tökéletesen működő »alkatrészből« kell összerakni, ami úgy tűnik, hazánkban egyelőre nem megy.”

A szakember elkeserítőnek tartja, hogy Magyarországon ma nem akad szinte egyetlen olyan utánpótláskorú játékos sem, aki meccshelyzetben magasabb szinten lenne képes teljesíteni, mint edzésen. A játékosügynököknek nem azt kellene figyelniük, hogy melyik gyerek bánik legügyesebben a labdával, hanem azt, melyik a győztes alkat. Gattusókra, Messikre, Ronaldókra van szükség, akik a tehetség mellett kizárólag a győzelemben, a sikerben gondolkodnak, és el is hiszik, hogy a végén ők nyerik a mérkőzést. Muszbek ezzel kapcsolatban leszögezi: a jó eredmény alapját elsősorban ez a fajta mentális felkészültség teremti meg, nem a labdaügyesség.

Figyelembe véve az előbbi megállapítást, felmerül a kérdés: ha agyban dől el a meccs elsősorban, akkor nem az edzőképzésben kellene keresni a hiba okát? Amíg ugyanis a klubok és a válogatott felnőtt keretének jó esetben pszichoterapeuták magyarázzák, hogyan nem szabad összezuhanni a bekapott gólt követően, addig a fiataloknál ezt a munkát is az edzők végzik el. Muszbek Mihály is az edzők megfelelő felkészítésében sejti a megoldást, de emellett persze tucatnyi egyéb feltételnek is meg kellene felelni, ha be akarnánk kerülni mondjuk a világ legjobb húsz csapata közé.

A sportmenedzser–közgazdászt arról is kifaggattuk, kit tart mentálisan felkészültnek a magyar válogatott jelenlegi keretéből. A kezdőcsapatban sűrűn megforduló labdarúgók közül két nevet, Gera Zoltánét és Bogdán Ádámét emelte ki. Kérdésünkre hozzátette: Juhász Roland, Dzsudzsák Balázs vagy éppen Szalai Ádám nem sorolható ebbe a körbe.

Jöhet a diktatúra

Muszbek az autoriter módszerektől sem riadna vissza annak érdekében, hogy a fiatalok több lehetőséghez jussanak anyaegyesületeik felnőtt csapatában. „Egy kis diktatúra olykor jó irányba terelheti, felgyorsíthatja a folyamatokat. Nem kellene fiatalokkal elárasztani a kezdőcsapatokat, de mi történne, ha az MLSZ feltételül szabná, hogy minden mérkőzésen kötelező egy saját nevelésű fiatalnak 30 percnyi játéklehetőséget biztosítani? Most mondja meg, annyival tehetségtelenebbek ezek a gyerekek a tucatlégiósoknál? Ki kellene próbálni, hogy működne-e a rendszer. Ha nem, lehet mással próbálkozni.”

Való igaz, az utóbbi években némiképp megmerevedett a piac, elvétve van mozgás az utánpótláscsapatok és a felnőttkeret között. Muszbek szerint egy dolog biztos: ha ma ötvenezer gyerekből nem kezd el futballozni ötezer valamilyen szinten, akkor semmi esély nincs rá, hogy néhány év múlva az akadémiák, később pedig a klubok meríteni tudjanak a saját nevelésű fiatalok közül.