Játékosaink az első félidő közepének zilált perceitől eltekintve végig kézben tartották a hajrára infarktusossá vált összecsapást. A sors és a sportszerencse súlyos igazságtalansága lett volna, ha végül mégis kicsúszik a markukból, és vele együtt elvész minden. Csakhogy hála a kegyelmi állapotban kézilabdázó, hét gólt vágó Lékai Máténak – szünet előtt saját kilenceséről ívelt a kilépő Erevik hálójába –, a harci sebességbe kapcsolt védekezésnek, és Mikler Roland tökéletes időzítésű bravúrjainak, megőrizték e győzelemmel felérő döntetlent.
Érdemes ugyanis részletesen és hátradőlve kielemezni, mennyit jelent ez az egy pont. Először is, a továbbjutást, ami az Eb-n egyáltalán nem laza ujjgyakorlat. Ha csak az elmúlt másfél évtizedet vesszük, férfi válogatottunk a 2000-es és a 2002-es kontinensviadalt kihagyta, a 2006-oson és a 2010-esen csoportjában rekedt, 2004-ben a 9., 2008-ban és 2012-ben a 8. helyen zárt. Megnyílt tehát a lehetőség az évezredes csúcsjavításra, hiszen a középdöntős ellenfelek közül kettő is verhetőnek ígérkezik. Nem véletlenül szemelte ki ugyanis magának az A jelű kvartettet Dánia – a házigazda jogán választhatott –, mert a vele a legjobb tizenkettőbe érkezett macedónok és osztrákok eddig a futottak még kategóriába tartoztak. Izlandtól és Norvégiától egy fikarcnyival sem könnyebb pontot szerezni, mint e két, előbb említett gárdát legyőzni; garancia persze továbbra sincs semmire, szombaton például mindjárt hatástalanítani kellene az annak idején Veszprémben is sokszor megcsodált macedón átlövő, Kiril Lazarov csuklóját.
Saját vadászösztönünket viszont ébren kell tartani, nehogy úgy járjunk, mint két éve Újvidéken. Akkor a spanyolok elleni egy és a franciáktól zsákmányolt két pontot vitte be válogatottunk a középdöntőbe, fogadkozott is mindenki, hogy ezt az egyedi esélyt nem szalasztja el, erre kikaptunk Izlandtól, majd Szlovéniától, és megint csak itthon, tévén követtük a végjátékot.
Egyelőre tehát rögzítsük a rajtpozíciókat: a dánok és a spanyolok 4-4 ponttal vágnak neki a második etapnak, a papírforma nekik ígéri a két elődöntős kvótát. Utánuk azonban a 2 ponttal álló macedónok, az 1-1 pontos magyarok és izlandiak, sőt még a pont nélküli osztrákok is úgy megkutyulhatják a sorrendet, hogy talán csak jövő szerda éjszakára gabalyodnak ki belőle.