Csoda a jégen – az évszázad hokimeccse

Ma 34 éve győzte le az Egyesült Államok 4-3-ra az egyeduralkodó Szovjetuniót az 1980-as téli olimpiai játékokon.

Igaz, a hetvenes, nyolcvanas évek fordulóján a szovjetek az NHL-sztárokkal is felvették a versenyt. Az 1976. évi, első Kanada Kupán – a hat résztvevős meghívásos tornákon ott voltak a profik is – ugyan a B csapatukkal álltak ki, s csak harmadikként végeztek, de a második alkalommal, 1981-ben győztek, miként 1979-ben a Challenge Cup keretében a lényegében Kanadával egyenértékű NHL-válogatottat is megverték háromból kétszer, másodszorra ráadásul 6-0-ra.

Az 1980-as szovjet csapatban összeért a múlt és a jövő nagy generációja, Mihajlov, Petrov és Harlamov az utolsó, Kaszatanov és Krutov pedig az első nagy tornáján szerepelt a szbornajában (Makarov és Fetyiszov már az 1978-as vb-n bemutatkozott, Larionov csak az 1981-es Kanada Kupán került be a válogatottba). Tagja volt a csapatnak a Szocsiban már a negyeddöntőben elbukott válogatott szövetségi kapitánya, Zinetula Biljaletgyinov is.

A „Tábornok”, Viktor Tyihonov együttese favorithoz illően menetelt előre a Lake Placid-i tornán. A csoportjából öt győzelemmel, 51-11-es gólkülönbséggel lépett tovább a négyes döntőbe, magával hozva a Finnország feletti 4-2-es sikert. Ám a hatodik meccsén váratlanul 4-3-ra kikapott a házigazda Egyesült Államoktól.
Váratlanul? A fentebb leírtak alapján mindenképpen, ráadásul a már említett, február 9-i meccsen a szovjetek 10-3-ra lemosták az amerikaiakat. Tyihonov utólag elismerte – csakúgy mint a mi Aranycsapatunkat az 1954-es vb-n a németek elleni fölényes 8-3-s győzelem a csoportmeccsen –, megtévesztette a könnyed siker, s tudat alatt lebecsülték a házigazdákat.

Hiba volt, hiszen az amerikaiak roppant tudatosan készültek az olimpiára. Herb Brooks szövetségi kapitány 1979 nyarán több edzőtábort is tartott, amelyeken kiválasztotta azt a húsz hokist, akik bekerültek a keretbe. Noha kivétel nélkül főiskolások, egyetemisták, illetve amatőrök, ám egyben ígéretes tehetségek voltak, amit az olimpiai aranyérmen felül az is bizonyít, hogy később néhány kivételtől eltekintve az NHL-ben meghatározó emberekké váltak. A Team USA az ősz és a tél folyamán 61 meccset játszott s bizakodva várta az olimpiát.

Az első meccse mindjárt komoly erőpróbát jelentett. Az Egyesült Államok úgy játszott 2-2-es döntetlent Svédországgal, hogy Brooks az utolsó percben 1-2-es állásnál lehozta a kapusát, Jim Craiget, s Bill Baker 27 másodperccel a végső dudaszó előtt egyenlített. Az amerikaiak második találkozójukon 7-3-ra kiütötték Csehszlovákiát, amivel gyakorlatilag biztosították a helyüket a négyes döntőben. A Norvégia (5-1), Románia (7-2) és Nyugat-Németország (4-2) elleni győzelem kötelező volt. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy Románia színeiben több székely korongozó is megjárta az olimpiát).

Erről az ágról az Egyesült Államok mellett Svédország került a legjobb négy közé. Következett az amerikai–szovjet presztízsmeccs. Az összecsapást megelőző napon a New York Times jegyzetírója úgy fogalmazott, „ha csak a jég meg nem olvad, ha csak az Egyesült Államok csapata 1960-hoz hasonlón nem hajt végre újabb csodát, az oroszok könnyedén megnyerik az olimpiai aranyérmet. Önök hisznek a csodákban?” Hát innen ered a Csoda a jégen.

Az amerikaiak nagy többsége nem hitt benne. Miután a szovjetek nem járultak hozzá, hogy a kezdés időpontját áttegyék délután ötről este nyolcra, az olimpiát sugárzó ABC tévétársaság nem tűzte élőben műsorra a mérkőzést. Igaz, akkor még nem volt internet, országos ünneplés csak az este felvételről leadott meccs végén robbant ki.

A találkozó előtt Brooks a következő szavakkal fordult a fiaihoz: „Arra születtetek, hogy hokijátékosok legyetek. Nem véletlenül vagytok itt. Eljött a ti időtök.” Ennek dacára a szovjetek domináltak, s Krutov révén a 10. percben megszerezték a vezetést. Schneider egyenlített, majd Makarov gólja ismét szovjet előnyt jelentett. Az első harmad utolsó másodpercei aztán meghatározóak voltak. Dave Christian fél pályáról szúrta kapura a korongot, az Tretyakról kipattant, Johnson két védő közül kilépve lecsapott rá, s hat méterről a hálóba bombázta. 19:59-et mutatott az óra Tyihonov a szünetben indulatosan kapust cserélt, Tretyak helyett Miskint küldte be. A váratlan húzást Tyihonov később pályafutása legnagyobb baklövéseként jellemezte. Ennek dacára a szovjetek a második harmadban is uralták a meccset – 12:2 volt a kapura lövési arány a javukra –, s Malcev révén újra előnyhöz jutottak. Az utolsó húsz percben következett a váratlan fordulat. Ismét Johnson volt eredményes, majd Eruzione góljával az 50. percben már az Egyesült Államok állt nyerésre.

De még hátra volt tíz perc. A szovjetek dühösen támadtak, ahogy Sztarikov utóbb elismerte, pánik lett rajtuk úrrá. Eljött az utolsó perc, s Tyihonov, miként soha, ezúttal sem hozta le a kapusát. Maradt a 4-3, az Egyesült Államok csapata megnyerte a mérkőzést – de az olimpiát még nem.

Ha az utolsó játéknapon alulmarad Finnországgal szemben, a Szovjetunió viszont legyőzi Svédországot, akkor a szovjeteké az aranyérem. Noha az amerikai–finn mérkőzés vasárnap délelőtt tizenegykor kezdődött, az ABC természetesen élőben közvetítette Két harmad után a finnek 2-1-re vezettek, a szünetben Herb Brooks csak ennyit mondott a csapatának: „Ha elvesztitek ezt a meccset, akkor az a kib ott sírotokig elkísér benneteket.” Majd megtett néhány lépést az ajtó felé, visszafordult, s megismételte: „A kib ott sírotokig”, s kisétált az öltözőből. Az amerikai válogatott az utolsó húsz percben berámolt három gólt, nyert 4-2-re, s beteljesítette a csodát.

A szovjetek ugyan 9-2-re kitömték a svédeket, de ez már csak az ezüstéremhez volt elég. Ez volt a legendás trojka, Mihajlov, Petrov és Harlamov utolsó mérkőzése a szbornajában. Tyihonov az USA ellen elszenvedett vereség után így üvöltözött velük: „Ez a ti vereségetek!” Ilyen kijelentés a Szovjetunióban akkor nem maradhatott következmény nélkül. Akkor sem, ha odahaza igyekeztek eltitkolni a történéseket. A Pravda másnapi számában, majd az olimpiai összefoglalójában sem lehetett olvasni a gyűlölt amerikaiaktól elszenvedett vereségről.

A szovjet jégkoronghatalom csak megrendült, de nem omlott össze. A válogatott egészen 1990-ig folytatta páratlan sikersorozatát. Megnyerte a következő két olimpiát, s csak két világbajnokságon, 1985-ben és 1987-ben szorult le az első helyről. Az Egyesült Államok viszont 1982-ben kiesett a világbajnoki B csoportba. Ekképpen felértékelve az 1980-as győzelmet.
Valóban csoda történt a jégen.