Kezdjük a curlinggel, amelyben a két csapat nyolc-nyolc követ csúsztathat a jégpályán egy kijelölt kör alakú mezőbe. Az a társaság nyer, amelynek a kövei a legközelebb esnek a kör középpontjához, részletesebb elemzést, szakkifejezéseket ábránkban találhatnak. A sportág magyar elnevezésére több kísérlet is történt már, leginkább a csúszókorong és a jégteke jött szóba. Ám egyik sem az igazi, előbbi egy némileg hasonló, általában nem jégen űzött sportágat jelöl, utóbbi pedig azért fals, mert a szabályoknak semmi közük a tekéjéhez, inkább a nálunk szintén kevésbé elterjedt gurítós bocsára, illetve petanque-ra hajaz.
A curlinget Skóciában nemzeti sportnak tartják, mégis valószínűbb, hogy Hollandia a játék hazája, 450 éve már játszották a Németalföldön, a világhírű festő, idősebb Pieter Bruegel is megörökített egy menetet. Első írásos említése Skóciából származik, 1540-ből. Érdekes, hogy már 1924-ben, a chamonix-i első téli olimpián már bemutatkozott, a brit férficsapat nyerte a premiert. Ezt követően, hosszú szünet után, az 1998-as naganói játékokon rendezték meg újra – immár a hölgyek számára is –, és azóta folyamatosan része a programnak.
Idén Szocsiban a nőknél Kanada százszázalékos teljesítménnyel lett első, erre még nem volt példa az olimpiák történetében. A fináléban a címvédő svédeket 6-3-ra felülmúló tengerentúli együttes 1998 után nyert újra aranyérmet, négy éve az ezüst-, azt megelőzően kétszer pedig a bronzéremmel kellett beérnie. A férfiaknál is döntőztek a kanadaiak, méghozzá a britek ellenében, 9-3-ra győzték le őket. Ezzel zsinórban harmadik ötkarikás-diadalukat aratták, ami unikum a curling történetében, s az is először fordult elő, hogy egy olimpián a férfiaknál és a nőknél is ugyanaz a nemzet nyerte meg az aranyérmet.
Magyarországon sem teljesen ismeretlen a sportág, hazánk első curling-csarnokát Budapesten, a Kamaraerdőben nyitották meg 2005-ben. A honi élharcosok között találjuk Béres Alexandra korábbi fitneszklasszist is, jelenleg zajlanak hat-hat csapattal az országos bajnokság női és férfiközépdöntői. A magyar curling eddigi legnagyobb sikereként tavaly a kanadai Frederictonban megrendezett vegyespáros-világbajnokságon aranyérmet szerzett a Palancsa Dorottya – Kiss Zsolt duó. A szám 2018-ban felkerülhet a phjongcsangi olimpiai programba, s mivel Palancsa 18, Kiss pedig 25 éves, akár éremreményeket dédelgethetünk négy év múlva Dél-Koreában.
Szkeletonban erre enyhén szólva kisebb az esély, hiszen – a szánkóval ellentétben, ahol kenus olimpiai bajnokokunk, Pulai Imre hosszú ideje próbál kijutni az ötkarikás játékokra – tudomásunk szerint egyelőre egyetlen honfitársunk sem űzi komoly szinten. A szkeleton a sporteszköz és a sportág neve is. A svájci St. Moritzban fejlődött ki. A versenyző egy alacsony építésű szánon csúszik egy kanyargó jégcsatornában, fejjel előre.
A szkeleton eredete 1882-re nyúlik vissza, amikor svájci katonák szánkópályát építettek Davos és Klosters között, és ezen a pályán csúsztak. Innen nem messze, St. Moritz forgalmas, kanyargós utcáin is csúszkáltak szórakozó angol fiatalok, miközben gyakran veszélyeztették a gyalogosokat és az odalátogató turistákat. Aztán a 20. század elején hivatalosan is sporttá vált, először az 1928-as, majd az 1948-as, St. Moritzban rendezett téli olimpia műsorán szerepelt, de ezután lekerült a műsorról, és csak 2002-ben vált állandó résztvevővé.
A szkeleton első versenyzői természetesen amatőrök voltak, az 1948-as olimpiai bajnok Nino Bibbia például civilben zöldség-gyümölcs kereskedéssel foglalkozott St. Moritzban. A maiak sem igazán profik, de azért jobbak a lehetőségeik, például világszerte összesen már húsz pályán tudnak gyakorolni.
Idén Szocsiban a hölgyek között a brit Elizabeth Yarnold nyerte az aranyérmet, négy éve, Vancouverben pedig honfitársa, Amy Williams volt a leggyorsabb. A férfiaknál nem a britek domináltak, az orosz Alekszandr Tretyjakov győzött a lett Martins Dukurs előtt, utóbbi négy éve, Vancouverben ugyancsak ezüstérmet nyert, éppen Tretyjakovot megelőzve. A bátyja, Tomass Dukurs is az élmezőnyben végzett, negyedik lett.
A sportág jellegzetessége, hogy a versenyzők, ha már az arcuk nem igazán látszik, a sisakjukon próbálnak megmutatni valamit a személyiségükből. Dizájnban a kanadaiak viszik a prímet: John Fairbairn agyas sisakja igazán szembetűnő, Eric Neilson és Sarah Reid a nemzeti jelképnek tekinthető juharlevelet is viseli, utóbbi szerencsére mellé pingáltatott egy női arcot is, Mellissa Hollingsworth pedig a lókoponyával a sportág nevét is idézi – a skeleton angolul csontváz. Ha már csontváz, az ír Sean Greenwood szarvaskoponyát visel, Katie Uhlaender büszke amerikaiként egy fehér fejű rétisast.
