Szocsi, buli, napfény

Félkész szállodák, rossz vízvezetékek, korrupció – ilyen hírek szóltak Szocsiról. Olvasó-riporterünk ott járt.

Krasznaja Poljana egykor valóban szép tisztás lehetett a völgyben (neve ezt jelenti), de most hatalmas közlekedési csomópont, csöppet sem visszafogott, többszintes, plázás fém vasútállomással, hatalmas buszparkolóval és egy szintén nagy, de hangulatosabb turistaközponttal, amely egyben két kabinos felvonó állomása is. Itt találunk egy jegyirodát, ahol gyorsan átvesszük az összes interneten rendelt jegyünket. A többiek sétálni indulnak a völgybe, én egy ötvenfős autóbusz egyetlen utasaként az alpesi számok helyszínére tartok. Az út, a kilátás lélegzetelállító, kapkodom a fejemet, a sofőr tekergeti a kormányt a végeláthatatlan szerpentinen. Ezek az „őrült oroszok” utat építettek a hófödte hegycsúcs tetejére! És oda építették az olimpiai falut is. Megérkezve az alpesi számok központjába, a busz külső hőmérője szerint plusz 17 fok van – tehát fenn a hegyen. Én sem érzem kevesebbnek.

Aki látott már sípályát, annak itt talán csak a hütték hiányoznának. Helyettük beléptető rendszer és a hegyoldallal szemben épített magas lelátó fogadja a szurkolókat. Visszafelé egy kabinonként 30 fő befogadására alkalmas felvonón ereszkedünk alá. Gyönyörű rálátás nyílik az extrémpályákra, kár, hogy nem délelőtt jöttem. A felvonó áthalad az olimpiai falun is, de itt éppen nincs nagy forgalom.

Tovább ereszkedve, lent a völgyben feltűnik Az Én Oroszországom nevet viselő miniskanzen, amely az ország főbb tájegységeinek jellegzetes épületeit mutatná be, ha kész lenne. Az épületek állnak ugyan, de némelyik még kívülről sincs normálisan lefestve. Bennük szállodák és éttermek lettek volna. A térkő a semmire van lerakva, az alatta lévő sár átüt a réseken. A látvány több mint szomorú.

A szervezők tanácsa ellenére gyalog indulok tovább a napos időben. Bátor vagyok: járda nincs, csak sár a szalagkorlát mellett, ám egyszer az is elfogy. Néhány száz méter semmin botladozás után megérkezem Roza Hutorba, a faluba, ahol nem találni egyetlen régi épületet sem. A magas és színes házak kissé rusztikus, amolyan Karlovy Vary-s hangulatot idéznének, de minden centiméter valószerűtlenül új. Igazuk volt az amerikaiaknak, mintha színházi díszletek között járna az ember. Olimpikonok állnak sorba a Meki előtt, turisták fényképezkednek, tömérdek ember jön-megy az „utcán”, de egyszerűen nincs lelke az egésznek.

A hely hangulata olyan, mint Balatonfürednek szeptember elején. A város tisztább és rendezettebb, mint a horvát vagy görög tengerparti települések. A mediterrán káosz hangulata akkor fog el minket, amikor megérkezünk a szálloda címére, ott csak egy félkész étterem vár minket. Kiírás semmi. A szomszéd unszolására mégis benyitunk az üvegajtón. Kis ösvényt találunk a törmelékek között, hátra vezet. Az udvaron ráismerünk a fényképen látott úszómedencére. Megérkeztünk. S milyen a szoba? „Tiszta udvar, rendes ház.” Semmi több, de 25 euróért roppant megérte.

Szállásunk alig egy kilométerre esik a jeget igénylő sportok helyszínétől, az Olimpiai Parktól, így elcsoszogunk oda. Utunk során megcsodáljuk a gigantikus médiapalotát, amely a Szabadság téri régi MTV-székháznál is nagyobb. Mindezt egyetlen hónap miatt? A nagy szájtátásban valahogy a szolgálati bejárat felé keveredünk, de már előtte kiszúrnak bennünket az őrök, és gyorsan felraknak minket egy vonatra, amely a szurkolók bejáratához visz. Itt önkéntesek ordibálják hangosbemondón, mennyire örülnek, hogy jöttük, szeretve üdvözölnek minket Szocsiban – mindezt oroszul. Belépve gyakorlatilag egy fesztiválon találtuk magunkat, ahol a zenekarok helyett sportolók szórakoztatják a nagyérdeműt. Az olimpiai láng körül sorakozó oszlopokon csak kizárásos alapon találni meg a magyar zászlót, a színárnyalatokat nem éppen találták el. Mutatványosok, palacsintaárusok, szurkolói sátor, a 2018-as téli olimpiát reklámozó dél-koreai pavilon, ahogy kell.

Ennél sokkal izgalmasabb az a semmibe néző hatalmas lelátó, amelyet színes plakátokkal próbáltak álcázni. Az este találkozunk egy sráccal, aki azt mondja, hogy az Olimpiai Park egyben a 2014 októberében első alkalommal megrendezendő szocsi Formula 1-futam helyszíne is. Összenézünk. A megnyitóünnepség helyszíne, a Fisht Stadion közepe könnyűszerkezetű ponyva, két egymás felé néző lelátóval, közepén éppen elfér az aszfaltcsík. Kicsit utánaolvasunk a dolognak: való igaz, az oroszoknak ősztől hét évre van szerződésük a száguldó cirkusszal, de az állam csak négymilliárd forintnyi dollárt adott rá, amelyből aligha építenek formula 1-es pályát. És akkor csak egy picit kell továbbgondolni, miért áll már most az a lelátó, amelynek semmi szerepe az olimpián.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az olimpiára költött összegek nemcsak az eseményre mentek el, hanem a régió fejlesztésére is. A külföldi sajtó azonban a korrupció hangsúlyozása mellett erről nem nagyon tesz említést. A hatalmas iramot a magánszektor nem tudta követni, jelentősen lemaradt. De van esély arra, hogy a most még üres szállodák őszre már az első orosz Formula 1-futam vendégeit fogadhatják.

Vendégként az árakkal nagyon meg vagyunk elégedve, gyakorlatilag minden olcsóbb, mint bármely nyugat-európai nagyvárosban. Ja, és az állatvédőknek üzenem, hogy Adlerban igencsak jópofa kóbor kutyákat látni!