Egy vaskos kötet is kevésnek bizonyulna a három háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó közül a két márciusi születésű pályafutásának megfelelő méltatásához. Hozzánk, magyarokhoz természetesen mindenki „Papplacija” áll a legközelebb, akiről újat mondani lehetetlen, mint ahogy rosszat is. Ismerjük csodás eredménysorát (háromszoros olimpiai, kétszeres Európa- és főiskolai világ-, hatszoros magyar bajnok, profiként veretlen Európa-bajnok), legendás mondásait – „rálépett egy palacsintára”, „ki-be járt a szeme, mint az asztalfiók” –, vagy azt, hogy a kádári diktatúra korifeusai nem engedték a profi vb-címért mérkőzni.
Még olyan érdekességnek számító adatok sem maradhattak titokban az életéről, hogy például tizenhat évesen, 1942-ben a MOM óvóhelyén jutott túl élete első bokszedzésén, esetleg hogy 1946-ban a hiperinfláció elől fél évre Csehszlovákiába emigrált. Még jó, hogy idejében bevezették a forintot Mivel élménybeszámolóinak se szeri, se száma, s tényleg köztünk, velünk élt, kevés ember akad az országban, akinek nincs valamilyen személyes sztorija róla.
Nekem is akad. Bő három évtizede még kisgyermekként, édesanyámmal sétálva a Csörsz utcában sikerült összefutnom vele, sosem felejtem el, ahogy – látva a felismerés szikráját a szememben – a maga jellegzetes módján rám kacsintott. Mint ahogy azt sem, amikor esztendők múlva fiatalemberként a Fény utcai piacon vásároltamban jött szembe, s legnagyobb meglepetésemre előre köszönt Aztán legközelebb, s mint kiderült, sajnos utoljára, tizenhárom éve, 2001. márciusában, a 75. születésnapján, immár újságíróként látogathattam meg Óra utcai otthonában. Akkor már súlyosan beteg volt, a régi jellegzetes gesztusok, mozdulatok – kacsintás, árnyékolás – megmaradtak, de állapota hosszabb interjút nem engedélyezett számára-számunkra. Így inkább pályafutása méltatása uralta az ünnepi cikket a személyes beszélgetés helyett, de jó volt látni őt boldogan, szerettei körében.
Utóbbiakat említeni kötelező, hiszen a családja volt a mindene, s fordítva; feleségével, Erzsébet asszonnyal bő fél évszázadot élt le egyetlen hangos szó nélkül boldogságban, egyetértésben; fia pedig nem lanyhuló lendülettel, könyvvel, filmmel őrzi az emlékét. Szepesi György rádióriporter mondta egyszer, hogy Papp Lacinak nemcsak a szorítóban, hanem a magánéletben sem akadt ellenfele, hiszen mindenki szerette. S valóban, nála a sportolói és az emberi nagyság a legmagasabb szinten találkozott. Abban a történelmi időszakban, amikor a vallásosság szinte üldözendőnek számított, számára vezérfonalat nyújtott a hit. Egyszer, Írországban még edzőjét, Adler Zsigmondot is be tudta „cibálni” a katolikus templomba egy szokásos mérkőzés előtti imára, pedig az tiltakozott: „Lacikám, nem tudod, hogy én zsidó vagyok?
– És maga nem tudja, hogy csak egy Isten van?”
Békés idős korát beárnyékoló Parkinson-kórja is akkor tudatosodott számára, amikor 1998-ban a miséről autózott haza feleségével, majd így szólt: „Itt a kulcs, nem ülök többé kocsiba, nem bírtam a kezeimnek parancsolni.”
2003. október 16-án hunyt el. Róla nevezték el a Budapest Sportarénát, 2010 óta felnőtt nemzetközi bokszverseny őrzi emlékét, a születésnapján a legtehetségesebb utánpótláskorú bunyósok megkapják a Papp László-díjat. Az egyik legnagyobb magyar emlékére.
Csak méretben, de két kubai követője, Teófilo Stevenson és Felix Savón nagyobb nála, hiszen nem nagyváltó- és közép-, hanem nehéz- és szupernehézsúlyban osztogatták a pofonokat. Az egyaránt háromszoros olimpiai (1972, 1976, 1980) és világbajnok (1974, 1978, 1986) Stevenson március 29-én lenne 62 éves. Puerto Padréban látta meg a napvilágot, cukorgyári munkásként dolgozó apja Saint Vincent szigetéről vándorolt be, anyja Kubában született Saint Kitts-i származású szülőktől. Vele is volt szerencsém találkozni, mégpedig a 2005-ös mienjangi vb-n. Mint a sportág és a helyi csarnok megkerülhetetlen személyisége, hatalmas termetével komótosan sétálgatott fel-le, ha pedig honfitársa bokszolt, rendre azt kiabálta spanyolul: „Emeld fel a kezed!” Az eseményen a kubai bokszszövetség alelnökeként vett részt, s elmesélte, hogy tizenhárom évesen kezdte a bunyót, előtte magasságából adódóan kosárlabdázott. Emlékezett magyar ellenfeleire is, méghozzá jól: „Somodival egyszer, Lévaival kétszer bokszoltam, például a moszkvai olimpián.” Edőcs Istvánt kihagyta a felsorolásból, aki egy sérülés miatt az 1975-ös Honvéd-kupán ugrott be ellene pár percre; Somodit és Lévait egyszer pontozással verte, utóbbi aztán egy másik Honvéd-kupán hét másodperc híján legyőzte, de akkor villant a bal, majd a jobb
Stevenson müncheni diadalakor, húszévesen megkapta az olimpia legjobbjának járó Val Baker-díjat, Montrealban három meccsén összesen bő hét percet töltött a ringben. 1982-ig minden világversenyt megnyert, amelyen elindult, a müncheni vb-n aztán felülmúlta őt a későbbi profi világbajnok olasz Francesco Damiani. Ennek ellenére 1984-ben Los Angelesben toronymagas esélyesnek számított, de Kuba (a szocialista táborral együtt) bojkottálta a játékokat. A kubai óriást hívták a profik közé, de egyrészt politikai okokból nem mehetett, másrészt nem is akart: „Mit jelent pár millió dollár a nyolcmillió kubai szeretetéhez képest?” Persze nem panaszkodhatott, hiszen Fidel Castro személyes barátjaként házakat, kocsikat kapott, s 1986-ban, 34 évesen még vb-címet szerzett. Igazi kubaiként imádta a nőket (ötször nősült), a szivart, a rumot, s vélhetőleg a volt szovjet kapcsolatokból adódóan a vodkát. Amikor a magyar válogatott 2011 januárban Havannában járt, s Stevenson meglátogatta a mieinket, négy decis pohárral is „bedobott” a beszélgetés során Aztán 2012 nyarán szívroham következtében, kevéssel túl a hatvanon hunyt el az életet nagy kanállal habzsoló karibi bokszlegenda.
Amikor Csötönyi Sándort, a hazai szakszövetség elnökét, Papp egykori válogatottbeli trénertársát, Stevenson barátját megkértük, röviden hasonlítsa össze a háromszoros olimpiai bajnokokat, így értékelt: „A kubaiaknak fantasztikus volt az ütemérzékük és az ütőerejük, alkatilag is a többiek fölé nőttek, de messze nem számítottak olyan virtuóznak, mint Laci, aki stílusában megelőzte a korát. Hozzá hasonlóan Stevenson is szimbólum és nemzeti hős. Egyértelmű, hogy sportolóival párosult emberi nagysága miatt Papp László volt képes leginkább átadni utódainak a tudását, életszemléletét.”
Tehát ő az első az egyenlők között.
Papp Gréti asztrológust megkérdeztük, hogy a születési adatok alapján van-e valami magyarázata annak, hogy éppen ezek a sportemberek vitték ilyen sokra a ringben. A szakértő szerint van: „Mindegyiküknél nagyon erős a Mars hatása, a gyorsaságot, az erőt jelzi. Ám a hosszabb távú sikerekhez kell más is, a Szaturnusz vagy a Plútó együttállása a Marssal. Papp Laci és Stevenson a tüzes Kos jegy szülötte, előbbi szívósságát, rögtönző képességét, ravaszságát jelzi a Nap és Merkúr szerepe, a Vénusz és a Jupiter pedig azt, hogy ki tudta választani maga köré a megfelelő embereket. Stevensonnál a Plutó–Mars kvadrát mutatja, jól tette, hogy küzdősportra adta a fejét, hiszen agressziója tökéletes mederbe került. Nála sérülést is látok, pályafutása egyszer megtorpant.”
