Edzőtábor helyett gipsz, Kucsera Gábor eltörte a kezét

A világbajnok kajakos késve csatlakozik társaihoz, akik ma utaznak el Dubajba.

– Kammerer Zoltánnal együtt nyertek világbajnokságot és lettek negyedikek a pekingi olimpián, aztán elváltak az útjaik. Kibékültek?
– Igen. Már nem leszünk olyan barátok, mint korábban, de normális a viszonyunk, tudunk együtt dolgozni.

– Egyáltalán honnan jött az ötlet, hogy jelentkezzen Fábiánnénál?
– Az elmúlt idényben a Fradi versenyzőjeként edzettem a honvédosokkal. Tudom, mindenekelőtt köszönettel tartozom, hogy velük készülhettem, a négyesbe is betettek, de valahogy végig kívülállónak éreztem magam. Amikor pedig visszahallottam, hogy a csapatból néhányan nem látnak szívesen, akkor tudtam, hogy mennem kell. Föltettem magamnak a kérdést, mi a célom még ebben a sportágban. Nem akarok nagy szavakat használni, mert akik ismernek, tudják, hogyan éltem az elmúlt években, joggal mondják azt, hogy csak „vetítek”.

– Mégis hogyan élt?
– Nem éppen úgy, mint egy sportember: buliról bulira. Gyakran kimaradtam az éjszakában, elég önpusztító élet volt. Ám eleinte ezzel együtt is jöttek az eredmények, később pedig azzal nyugtattam magam, egyesben így is én vagyok a legjobb idehaza, elég lesz kicsit összekapni magam, s az olimpiára minden rendben lesz.

– Mármint a londonira. De nem lett rendben, itthon maradt.
– Igen. Nem volt könnyű elfogadni. Fél évet kihagytam, aztán úgy döntöttem, folytatom.

– Ám 2013 nem hozott áttörést, az olimpia után immár a világbajnokságról is lemaradt, a hazai válogatón ezer egyesben csak ötödik lett. Ne szépítsük, a többség leírta. Ön miben bízik?
– Nem akarok magyarázkodni, de nyolcszáz méterig együtt haladtam Dombvári Bencével, aki idén bronzérmes lett a világbajnokságon, ám a rossz pályabeosztás miatt lemaradtam.

– Rossz pályabeosztás Csalhatatlan jele annak, ha egy magyar kajakos lejtőre kerül. Amíg két-három hajóval nyert, teljesen mindegy volt, hogy az egyes vagy a kilences pályáról indult.
– Igen, ez igaz, de amióta átépítették, már nem reális a szegedi pálya.

– Mi a garancia arra, hogy valóban megkomolyodott, s néhány hónap múlva nem azt halljuk, elköszönt Fábiánnétól, mert rájött, mégsem erre a típusú munkára van szüksége?
– Megnősültem, apa lettem, tudom, sok hibát elkövettem, s talán még nem késő, hogy bizonyítsak. Ismerem magam, egyedül nem megy, arra van szükségem, hogy szorongassanak. Kati nénit kérni sem kell erre.

– Mi a célja?
– Ahogy lefelé, úgy fölfelé is lépésről lépésre vezet az út. Szeretnék visszakerülni a válogatottba, kijutni a világbajnokságra, ha sikerül, a többit majd meglátjuk.