Lisztes magyar bajnok (1995, ’96) és kupagyőztes (1994, ’95) volt a Ferencvárossal, német bajnok (2004) és kupagyőztes (2004) a Werder Bremennel, szintén kupagyőztes (1997) és KEK-döntős (1998) a VfB Stuttgarttal. Az NB III-as Soroksárban még mindig focizó, júliusban 38 éves kiválóságot kérdeztük az UEFA-diplomát adó MLSZ-tanfolyamról.
– A tizenegy végzős mindegyike megjárta az NB I. és a válogatott mellett az „idegenlégiót” is, van, aki még mindig játszik vagy külföldön dolgozik. Ők azért jöttek haza, mert itt lazábban meg tudták szerezni a papírt, vagy tényleg tudást lehetett szerezni?
– Nyilvánvalóan előnyös volt számunkra a gyorsított képzés, amit válogatott múltunknak köszönhettünk, de egyben hasznos is, mert rengeteg új információhoz, ötlethez, tudáshoz jutottunk. Akadt közöttünk még aktív légiós, Király Gabi és Hajnal Tomi, ők külföldről jöttek haza egy éven át, hogy meglegyen a kötelező óraszámuk. Van olyan is, aki inkább vezetőnek készül, mint edzőnek, mégis hasznosnak tartotta a tanulást, például Szabics Imi vagy Kovács Zoli. Aztán Lendvai Miki Zalaegerszegen és Lőw Zsolti Salzburgban már most trénerként működik, de szükségük volt a tudás mellett a papírra is. Utóbbinak nyilván jólesett, hogy megkapta a bizalmat az osztrák klubnál, de tudta, kötelező velejáró a licenc megszerzése. Jól sikerült a képzés, mindenki komolyan vette, tanár és tanuló egyaránt. Nem csak azért végeztük el, mert trendi, hanem mert tényleg adott szakmai tudást. Aztán majd az idő eldönti, hogy ebből ki mennyit hasznosít, kiből lesz tényleg edző.
– Önből lesz?
– Egyelőre nincs konkrét szándékom, tervem. Magyarország, külföld, Fradi, válogatott, MLSZ – bármi előfordulhat. De már most látom a hasznát a tanulásnak, hiszen a kisfiam nyolcéves, focizik, s így több szempontból el tudom dönteni, hogy jól foglalkoznak-e vele az edzésen vagy sem, s az is felmerül bennem, az én karrieremben mi lett volna más, ha ugyanezt a képzést kapom annak idején. Az biztos, hogy a játékos és a tréner szemszöge teljesen más, az elején én is idegenül mozogtam utóbbi szerepkörben, huszonkét focistára figyelve.
– Mennyire érzi úgy, hogy az ön, az önök generációjának kell kihúzni a magyar futball szekerét a gödörből?
– Előnyünkre válik, hogy válogatott játékosok voltunk, külföldi tapasztalatot is szereztünk, s mivel nem vagyunk olyan öregek, talán még emlékeznek ránk a gyerekek, így más lesz a hozzáállásuk ahhoz, amit mondunk nekik. De természetesen még sokat kell gyakorolnunk, tanulnunk, fejlődnünk. Azt már látom, hogy rengeteg szervezőmunka áll egyetlen edzés mögött, nem csak úgy hasra ütünk, aztán majd lesz valami.
– Soroksáron már edzői szemmel is nézi a foglalkozásokat, illetve a pályán történteket?
– Próbálom megfigyelni, mit csinálnék hasonlóan vagy másképpen, de azért még alapvetően futballista vagyok. Jelenleg öt ponttal vezetjük az NB III. Duna csoportját, úgy néz ki, feljutunk az NB II.-be. A nyárig biztosan folytatom a játékot, addig szól a szerződésem, aztán majd meglátjuk, mi lesz. Ilyen dolog ez, nagyon nehéz abbahagyni...
