Egy amerikai hegymászó telefonon arról számolt be az AP hírügynökségnek, hogy szerdán reggel sok serpa elhagyta az alaptábort, és a következő két napban a hegyi vezetők közül még többen térhetnek haza. Ugyanakkor az egyelőre nem világos, hogy az alaptáborban tartózkodó mintegy négyszáz serpa mindegyike csatlakozik-e a tragédia miatt gyakorlatilag sztrájkot hirdető társaikhoz, és egyes kisebb expedíciók állítólag továbbra is bíznak abban, hogy meg tudják támadni a világ legmagasabb hegycsúcsát az idei szezon során.
Tulszi Gurung serpa azt mondta az AP-nek, hogy szerdán délig megközelítőleg a serpák fele hagyta ott az alaptábort. Ő az előző nap azt nyilatkozta, hogy a hegyi vezetők úgy döntöttek, elhunyt társaik iránti tiszteletből nem másznak már az idén. Egy másik serpa pedig úgy fogalmazott szerdán, hogy „sokunk számára lehetetlen folytatni a mászást, amíg három barátunk a hó alá van temetve”.
A szerdai napon egy új-zélandi és egy amerikai expedíció is bejelentette, hogy a tragédia miatt az idei évben felfüggesztik a mászást a Mount Everesten és hazatérnek. Idén összesen 21 expedíció 334 tagja kapott mászási engedélyt a hegyre a nepáli hatóságoktól.
A serpák azután döntöttek a hazatérés mellett, hogy múlt pénteken 13 társuk életét vesztette, három pedig eltűnt egy lavina következtében, mely a 2-es táábor alatti Kumbu-gleccsernél indult el. A hegyi vezetőket akkor temette maga alá a lezúduló hótömeg, amikor köteleket feszítettek ki és létrákat állítottak fel egy lavinaveszélyes részen az alaptábor felett, hogy azok segítségével a tapasztalatlanabb mászók is fel tudjanak jutni a hegyre. Ez volt a Mount Everest történetének legsúlyosabb katasztrófája.
A tragédiát követően a serpák magasabb összegű életbiztosítást, jobb fizetést és általában véve jobb munkakörülményeket követeltek. A nepáli kormány szerdán közölte, hogy a következő nap válságstábot küld az alaptáborba, hogy megpróbálja maradásra bírni a serpákat. Az azonban egyelőre kérdéses, hogy még hány hegyi vezetőt fognak ott találni csütörtökön.
A nepáli kormány kedden egyébként úgy döntött, hogy 50 százalékkal, 15 000 dollárra növeli a serpák biztosításának alsó határát, és segélyalapot hoz létre a mászás közben megsebesült hegyi vezetők és a munkájuk során halálos balesetet szenvedett serpák családjainak megsegítésére. Úgy tűnik, az ajánlat a serpák egy részét nem tudta meggyőzni.
Klein Dávid és csapata a Mount Everest északi alaptáborában, a kínai oldalon tartózkodik, onnan próbálja majd megmászni a hegyet. A serpák sztrájkja így őket nem érinti. Szlankó Zoltán hegymászócsapatát annál inkább, ők ugyanis a déli alaptáborból indultak volna a Lhoce meghódítására, de a hegyi vezetők levonulása miatt az expedíció veszélybe került. Az MNO videointerjút készített Klein Dáviddal az indulás előtt. Íme!
A világ legmagasabb hegye, a 8848 méteres Mount Everest, a helyiek nyelvén Csomolungma „veszélyes üzem”, de a serpák körében ez az egyik legnépszerűbb hegy a magas kereseti lehetőség miatt. Egy profi, nagy magasságokban dolgozó hegyi vezető hatezer dollárt is megkereshet egy három hónapos mászási szezonban – ez közel tízszer annyi, mint a nepáliak 700 dolláros évi átlagkeresete. Ugyanakkor a helyi viszonyok között jónak számító fizetéshez hozzátartozik, hogy statisztikák szerint a serpáké a világ legveszélyesebb munkája: a Mount Everest-i hegyi vezetők között a legnagyobb az egy főre jutó halálesetek száma – állapítja meg az amerikai hírügynökség.
Az internetes szaksajtóban nem ritkán olvasni arról, hogy hegymászó körökben gyakori bírálatok érik a Mount Everesten kialakult „ipart”. Egyesek szerint a nagy expedíciók mindent megtesznek azért, hogy vagyonos és tapasztalatlan ügyfeleiket minden áron megpróbálják feljuttatni a hegy csúcsára, eközben pedig lekicsinyítik a mászás sportteljesítményét és kihasználják a serpákat.
A Mount Everest meghódítására készülő hegymászók mindannyian egyetértenek abban, hogy a Kumbu-gleccser számos veszéllyel fenyeget: a jégár azóta hírhedt az alpinisták körében, hogy George Mallory angol hegymászó 1921-ben hátat fordított neki, mondván, ezen a gleccseren lehetetlen átkelni. Az egy kilométer hosszan, vagy még tovább elnyúló jégfolyót mély hasadékok és több emelet magas épületeket is megszégyenítő jégtömbök szabdalják. A jégár akár két métert is haladhat egyetlen nap alatt, és a rajta való áthaladás 12 órába is telhet. A mozgó jégtömeg köteleket szakíthat, létrákat törhet, testeket zúzhat.
A csúcs eléréséhez szinte elkerülhetetlen a Kumbu-gleccseren való áthaladás, mivel kizárólag ezen keresztül lehet eljutni a viszonylag könnyű déli hágóhoz. Évente több százan vágnak át a jégtömegen. A legtapasztaltabb hegyi vezetők kevesebb mint fél óra alatt képesek átvágni a gleccser legveszélyesebb szakaszain, míg a kezdőknek akár több órába is telhet ugyanezen útvonal megtétele. Emiatt a mászóknak több időt kell eltölteniük a mozgó talajon, vagyis huzamosabb ideig vannak kitéve az esetleg felülről érkező gleccserdarabok fenyegetésének.
A mászók nagy részének többször kell keresztülvágnia a gleccseren, le-fel mozogva a hegyen, miközben akklimatizálódnak és felkészülnek a csúcshódításra. A serpáknak kell a legtöbbször keresztülvágniuk a jégáron, miközben a felszereléseket cipelik és eligazítják a velük mászókat a jégdzsungelben. A serpák speciális csapatai köteleket erősítenek ki a gleccser általuk legbiztonságosabbnak vélt ösvényein, alumínium létrákat használva a hasadékok áthidalására. A Kumbu azonban olyan gyorsan mozog, hogy a serpáknak minden egyes reggel ki kell menniük a mászók előtt, hogy az éjszaka során történt változásokhoz igazítsák az útvonalakat.
