A magyar labdarúgás egyetlen aranylabdása 1952-től kezdve – ekkor, tizenegy évesen szerződött a klubhoz – folyamatosan jelen volt a Ferencváros életében. 1974-ig játékosként, gólkirályként, mindig megközelíthető, de soha le nem dönthető bálványként, „félvezetőként”, azaz inkább Fradi-családfőként, majd 2007 decemberétől stadionnévadóként, mostantól pedig szoborként. Cselsorozattal vitte a labdát a kapuba, csípőre tett kézzel ácsorgott a félvonalon, a régi klubház teraszáról nézte az aktuális csapatot, a két öreg baráttal, Rákosival és Szűccsel ugratták egymást, vagy éppen közösen a belépő látogatót a csak vigadó szobaként emlegetett irodájukban. Tanúsíthatom, mert végigéltem, hogy az 1990-es évtizedben Athéntól Portóig ő jelentette az igazi Ferencvárost, bármely reptéren is landoltunk, a média hada csak őt akarta látni; ehhez képest zokszó nélkül viselte, hogy az angol uralom időszakában a mosókonyhán át biztosították számára a belépést, mint fanyar humorával mondta, legalább biztosan mindig tiszta lábbal toppan be.
Az Üllői úton eltöltött majd’ hat évtizede során a legbántóbb mondatát valószínűleg egy játékvezetőhöz intézte, javasolta ugyanis a sporinak, hogy vizsgáltassa meg magát a balszélsővel, Fenyvesi doktorral, aki ugyebár, állatorvosként diplomázott. Egyébként a legreménytelenebb ferencvárosi garnitúrát sem bírálta soha, egy különösen vérlázító vereség után is csak annyit súgott egyszer a fülembe: „Te, mi ezt a Pécset egy jó kapussal, három mezőnyjátékossal legyőztük volna.”
Fenyvesi Máté az avató ünnepségen természetesen sokkal szebb emléket idézett. Azt, amikor a Fradi a Vásárvárosok Kupája 1965-ös, torinói döntőben az ő góljával verte 1-0-ra a házigazda Juventust. A „Tüske” becenevű balszélső elmesélte, hogy Albertet korábban már sokszor lökték ki a labda alól, ezért ő készült erre, és a hosszú oldalon érkezve befejelte a győztes gólt; csakhogy Flóri ezt nem vette észre, már rohant volna a bíróhoz reklamálni, amikor Rákosi figyelmeztette, mi történt, mire a Császár annyit mondott: „Ja, jó, akkor kezdjenek közepet”.
Albert Flórián leánya, Magdolna Kubatov Gábor klubelnöknek és Kligl Sándor szobrászművésznek mondott külön köszönetet, majd hozzátette: édesapja mostantól minden percét második családjában, a Ferencvárosban tölti.
Hélisz József, a baráti kör főtitkára pedig arra intette az utánpótlás játékosait: hajtsanak fejet mindannyian Albert Flórián szobra előtt, és igyekezzenek úgy futballozni, hogy a Császár, ha felülről figyeli őket, örömét lelje bennük.
