Kedden kora délután úgy jutottunk egy bronzéremhez, hogy különösebben nem is kellett lerágni a körmünket érte. A 10 m-es női szinkron toronyugrásban Kormos Villő és Reisinger Zsófia harmadik helyen végzett, ha rosszmájúak lennénk, azt is írhatnánk, hogy utolsók lettek, mivel hárman indultak. Mindegy, ez a bronz is ugyanannyit ér az éremtáblázaton, mint ha ötven induló között szerezték volna meg Becsületükre legyen mondva, Kormosék életük legmagasabb pontszámát érdemelték ki.
Alain Bernard csodálja Hosszút és Gyurtát
De vissza a másik medencéhez, ahol úsznak, méghozzá elég gyorsan. Illetve a medence partjához, meg a sajtóközponthoz, ahol nyüzsögnek a közelmúlt világnagyságai. A nyaralásból alighogy munkába álló Franziska van Almsick, a német közszolgálati televízió szakkommentátora – abból gondolom, hogy négerbarnára sült – 36 évesen csinosabb, mint fénykorában: És itt van Alain Bernard, a pekingi olimpia 100 méteres gyorsúszásának bajnoka, az egykori világcsúcstartó óriás is, aki magasságát megőrizte, bicepszének kerülete azonban ma már csak durván fele a 2007-asnak, amikor a debreceni Európa-bajnokságon berobbant az elitbe, majd amikor 2008-ban 47.50 mp-cel megnyerte a számot. Bernard mostanság az Eurosportnak dolgozik, és roppant készséges, ha interjút kér tőle az ember.
– Mi jut eszébe Debrecenről?
– 2007-ben ott nyertem első nagy versenyemet
– Játsszunk egy kicsit, benne van? Nevezze meg Európa három legjobb úszóját!
– Lássuk csak Florent Manaudou, aki az utódom lehet (közben megnyerte az 50 m pillangót – a szerk.), aztán Sarah Sjöström, nagyon erős, és világcsúcsot is tart, és Hosszú Katinka
– Ugye nem csak azért mondja, mert én is magyar vagyok?
– Nem, Katinka fantasztikus, nem is értem, hogyan bírja ezt a tempót, a tizenegy versenyszámot, nekem annak idején az az egy, a 100 m gyors is elég volt. Csodálatos úszó.
– Már megvan a három, de van egy ráadás: mit szól Gyurta Dánielhez?
– Csodálom a nyugalmát, a tudatosságát, ő a mellúszás királya. Nagyon várom, hogy mi lesz az eredménye a két brit srác és az ő versenyének a 100 m döntőjében, szerintem akár meg is nyerheti!