Azonnal adódik a párhuzam a brazíliai vb-vel, s a summázat az, hogy Németországban a minőségi utánpótlás sikerei konvertálódnak a felnőttekéi közé. Vagyis a tehetség nem vész el, csak átalakul, még jobbá válik. Épp ez hiányzik alapjaiban nálunk. Mármint ha akad is tehetség, legkésőbb a felnőttek között már nem rúg érdemben a labdába nemzetközi szinten. Nem volt ez mindig így. Az ifjúsági (U18, U19) Eb-k történetében három elsőséget szereztek a mieink, 1953 után az ’56-os forradalom következményei szórták szét a sokra hivatott csapatot, bár Tichy Lajos például szerencsére maradt itthon, és lett a nemzeti gárda oszlopos tagja. Az 1960-as (Mészöly Kálmán, Farkas János, Ihász Kálmán) és az 1984-es (Kovács Kálmán, Vincze István, Pintér Attila, Petry Zsolt) győztes alakulat tagjainak többsége viszont idővel a felnőttek között is komoly karriert futott be klub- és válogatottszinten.
A legutóbbi részvételkor, 2008-ban bronzig jutottak Sisa Tibor fiai a kontinensviadalon, majd 2009-ben – már Egervári Sándor irányításával – szintén a dobogó aljára állhattak az U20-as vb-n. Nagy részüknek ez is lett pályafutása csúcsa, hiszen Gulácsi Péter, Németh Krisztián és Koman Vladimir, tehát a legjobbak közül is utóbbi kettő karrierje épp most látszik megrekedni. Előbbi pedig csak idén mutatkozott be a nagyválogatottban Az idei kontinensviadalon szereplő csapatnak – ne feledjük, selejtezők sikeres megvívása helyett a házigazdaságból adódott a részvétel – esélye sem volt medálközelbe kerülni. Ám egy sima és egy súlyos vereség után az Eb-újonc izraeliek felülmúlása belépőt jelentett a jövő évi új-zélandi U20-as vb-re. A csapat legnagyobbnak titulált tehetségét, Kalmár Zsoltot a német másodosztály újonca, a FK Leipzig vitte el, a szintén „istenített” Bobál testvérek egyes szakértők szerint csak akceleráltságuknak köszönhették eddigi előmenetelüket. A többiek nevét már most sem tudjuk, nemhogy évek múlva
Németországban sem volt mindig kolbászból a kerítés. A helyi utánpótlást a 2000-es felnőtt Európa-bajnoki kudarc után reformálták meg, számunkra érdekes lehet a regionális központokra épített piramisrendszer, hiszen a belga Double Pass nevű cég a magyar viszonyok közelmúltbeli elemzésekor többek között épp a régiós irányítás hiányát emelte ki. Sokat dobott a futballon az ország nyitott kisebbségi politikája, az idei világbajnok csapatot nézve Özil, Boateng, Khedira, Mustafi, Podolski, Klose nem „echte” német. S lám, a mostani U19-es csapatban is találunk hasonló játékost: Mukhtar (a döntőbeli győztes gól szerzője), Akpoguma és Selke afrikai, Öztunali török ősökkel (is) bír
A hasonlóság nem csak itt áll meg, hiszen a szakemberek kiemelték, hogy az ifik ugyanazzal a taktikai felállással játszottak, mint a „nagyok”, tehát a vérükké válhat, amíg a felnőttek között is a legjobbak közé emelkednek. Apropó, talán kevesen tudják, hogy a szerbek elleni csoportmeccs kivételével minden meccsüket magabiztosan megnyerő válogatottban nem szerepeltek a három helyi sztárgárda, a Bayern München, a Dortmund és a Schalke fiatal csillagai, mert ők már szerves részei klubjuk felnőttkeretének. Magyarul nem az a legjobb német U19-es csapat, amelyik (1981 és 2008 után harmadszor) megnyerte a korosztályos Európa-bajnoki címet!
S hogy mi lesz jövőre az U20-as vb-n? Magyar részről az esélytelenek nyugalmával készülhetünk, és közben gondolkodhatunk a német példa mellett azon is, hogy a 2009-es bronzmeccsen általunk büntetőkkel felülmúlt Costa Rica akkori csapatából ketten ott voltak az idén világbajnoki csoportelső és negyeddöntős felnőtt nemzeti tizenegyben.
