Ha a magyar csapat folyamatosan a hazai szervező bizottság szintjén teljesített volna, minden bizonnyal éremért játszik az Eb-n. Mivel azonban nem így történt, a záró napon kénytelenek voltunk mások ünneplését látni, majd diadalittas szavaikat hallgatni. A svédek például a 2010-es ezüst után második érmüket, egy bronzot nyerték, szövetségi kapitányuk, Helle Thomsen joggal áradozott így a Montenegró feletti 25-23-as diadal után: „Ez egyértelműen életem legszebb karácsonyi ajándéka.” A csapat irányítója, Isabelle Gullden még több szép emléket visz haza, hisz megválasztották a torna legértékesebb játékosának, azaz MVP-jének, emellett 58 találatával gólkirálynővé is koronázták. Két, apró megjegyzés azért ide kívánkozik, az ünneprontás szándéka nélkül: egyrészt érthetetlen, hogy az MVP, a legjobb miért nem fér be az Eb All Star csapatába, másrészt remek ez az 58 gól, elképesztő, hogy Gullden a teljes torna során egyetlen hétméterest sem rontott, de az Eb-k valószínűleg örökre megdönthetetlen rekordját a mi Bojana Radulovicsunk állította fel 2004-ben, ugyancsak hazánkban, 72 góllal. Gulldennek erről persze tudnia sem kell, ő érthetően saját sikerére koncentrált, és azt mondta: „Fantasztikus, hogy én lettem az MVP, ez azt mutatja, hogy valamit jól csinálok.”
A címvédő montenegróiak erről a budapesti végjátékban nem lehettek meggyőződve. Előre elkönyvelték, hogy a norvégokkal vívják majd a finálét, ám végül a negyedik helyen kötöttek ki. Trénerük, Dragan Adzsics ennek dacára úgy fogalmazott: „Legközelebb jobbak leszünk, de büszke vagyok a csapatomra, ez a negyedik hely sokkal közelebb vitt minket a riói olimpiához.”
Minket, magyarokat a hatodik pozíció már nem annyira. Az olimpiai selejtező azonban a jövő decemberi, dániai világbajnokságról is elérhető, és szerencsés sorsolásunknak hála – az osztrákokat kell eltakarítani a vb felé vezető útból –, máris latolgathatjuk picit az esélyeket. Tehát, hivatalosan a vb 2–7. helyezettjei szereznek indulási jogot a 2016. tavaszi olimpiai kvalifikációs tornára, de az átfedések miatt általában a 8. is, azaz a vb-n gyakorlatilag nyolcba kell jutnunk, meg kell nyerni a nyolcaddöntőt. Mivel a vb-selejtezőn a németek az oroszokkal, a svédek a horvátokkal, a szerbek pedig a románokkal csapnak össze, három nagyágyú mindenképpen kiesik; úgy számolunk, a mieink mellett e három párharc túlélője, a további csatákban egyértelműen esélyes Spanyolország, Montenegró, Franciaország, Hollandia, valamint természetesen Norvégia, Dánia, Brazília, végül esetleg a Koreai Köztársaság pályázhat a nyolcba kerülésre. Azaz tizenkét csapat nyolc helyért – nem rossz kiindulási alap.
Visszatérve az Eb-hez, a norvégoknak már a jövő miatt sincs miért izgulniuk, hiszen kijutottak a 2015-ös vb-re és az olimpiára is. A spanyolok feletti 28-25-tel a 11. kontinensviadalon 6. aranyukat nyerték, ha e mellé odahelyezzük három ezüstjüket és egy bronzukat, az kereken tíz medál, csak 2000-ben távoztak ér(d)emtelenül. Mesterük, az egyébként izlandi származású Thorir Hergeirsson mégis olyan ihletett hangulatban nyilatkozott, mintha most állhatna először Eb-dobogón: „Volt egy közös álmunk, amit megvalósítottunk. Az Európa-bajnokság a legkeményebb verseny, mert a legjobb csapatokat vonultatja fel, itt soha nem könnyű nyerni.”
Nem bizony, a norvégok mellett a dánoknak sikerült háromszor, valamint a montenegróiaknak és nekünk, magyaroknak egyszer-egyszer. Ez utóbbi alkalommal, 2000-ben, Bukarestben tehát átélhették játékosaink azt, amit vasárnap késő este, a modernségében és mozgalmasságában is meghitt eredményhirdetés után Sanne Solberg balszélső így öntött szavakba: „Most mi vagyunk a világ legboldogabb lányai.”
