– A szövetségi hierarchiában hivatalosan nem is a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya, hanem a vezetőedzője. Ugye, nem követtünk el hibát, hogy a kapitányok között ismertük el a munkáját?
– Nem, véletlenül sem. Az átszervezés következtében az egész sportágat szakmai igazgatóként Csabai Edvin felügyeli, hozzám a gyorsasági szakágban a felnőtt válogatott tartozik, a lényeget tekintve alig változott a munkaköröm.
– A három díj között tud különbséget tenni?
– Igen, 1997-ben a saját teljesítményemnek köszönhettem az elismerést, amihez persze a társaim is hozzájárultak, akikkel együtt ültem a négyesben, illetve edzettem nap mint nap. Három éve és idén viszont, úgy gondolom, az újságírók az egész kajak-kenu sportágat tüntették ki a nekem megítélt díjjal.
– Ez így tehát értékesebb?
– Az én szemszögemből, mondjuk így, más, az egész sportágat tekintve, igen, értékesebb.
– Női egyéniben Kozák Danuta második, csapatban pedig a női kajak négyes harmadik lett. Utóbbi tagjai ezt szóvá is tették: ugyan mit kellene tenniük az első hely érdekében? Őket is meg tudja nyugtatni, az ön díján keresztül az egész sportágat értékelték az újságírók?
– Számomra sokkal fontosabb, hogy immár hatodik éve veretlenek a lányok, ami példa nélküli a sportágban, nálam természetesen a női négyes az év csapata. Ám természetesen megértem, hogy nehéz a döntés. Legfeljebb annyiban értek egyet a lányokkal, hogy a csapatverseny öttusában nem is olimpiai szám, így kicsit úgy fest, mintha a kenu négyes vagy valamelyik sprintváltó előzte volna meg őket.
– Nem az a típus, aki keresi a szereplést, mégis immár harmadszor nyerte meg a szavazást? Mi a titka?
– Nem tudok ilyenről Valóban, versenyzőként sem hajszoltam a szereplést, szövetségi kapitányként, vezetőedzőként pedig még kevésbé. Ám rendkívül sikeres a sportágunk, így óhatatlanul reflektorfénybe kerülök, hiszen a kapitányt valamennyi aranyérem apropóján meg lehet kérdezni. Ennek az igénynek igyekszem megfelelni.
– Kis túlzással a kajakból kiszállva egyből szövetségi kapitány lett. Az így eltöltött hat év alatt mire a legbüszkébb?
– A londoni olimpiára messze nem volt zökkenőmentes a felkészülésünk, hiszen több számban nem is tudtunk kvótát szerezni, ennek dacára rendkívül sikeresen szerepeltünk, amiben, azt gondolom, nekem is van érdemem. És hát persze hatalmas elvárásnak kellett, kell megfelelnem. Az elődeim, Angyal Zoltán, Vajda Vilmos és a többiek nagyon magasra tették a lécet, amit szerencsére én sem vertem le. A magyar kajak-kenu a folyamatos generációváltás dacára őrzi meg a sikerességét, ami nagyon nagy eredmény.
– Nem gyötrik kétségek, hogy ezt meddig lehet fenntartani?
– Nyilván engem is foglalkoztat a kérdés, hogy mi az eredményességünk titka, ebben mennyi a szerepe a véletlennek és mennyi a felkészültségnek. Azt kell mondanom, két évtized folyamatos sikereit nem lehet a szerencsére fogni. A mi válogatottunk kiemelkedően szervezett keretek között dolgozik, továbbá sok minden megváltozott Magyarországon az elmúlt évtizedekben, kivéve azt, hogy a sportolók a mai napig társadalmilag rendkívül megbecsültek, ami külön motiválja a kajak-kenusokat is.
– Másfél év múlva újra olimpia következik. Hogyan halad a kajak-kenusok felkészülése?
– Azt gondolom, jobban állunk, mint négy éve ilyenkor. 2015-ben ezt először a kvalifikációs világbajnokságon kell bizonyítanunk, az olimpiával ráérünk azután foglalkozni.
