Ki mint vet, úgy arat – tartja a mondás, ami azonban nem minden esetben állja meg a helyét. Októberben három sikersportágunkban is kudarccal zárult az olimpiai kvalifikációs világbajnokság, ami fájó pillanatokat hozott a magyar sportéletben.
Az egyik legnagyobb pofont a lólengés olimpiai címvédője, Berki Krisztián kapta, aki a glasgow-i világbajnokságon nem tudott bejutni a szer fináléjába, így esélye sem volt arra, hogy a riói indulást jelentő első három hely valamelyikét megkaparintsa.
Nem volt könnyű helyzetben az UTE tornásza, aki tavasszal megműttette sérült vállát, s bár jó darabig úgy tűnt, megfelelően alakul a rehabilitációja, egy szeptemberi kisebb sérülés visszavetette, és sem fizikailag, sem mentálisan nem tudott felkészülni az olimpiai ciklus legfontosabb versenyére.
– Nagyon sajnálom, egyelőre még fel sem fogtam az egészet. Egyszerűen nem tudok mit mondani. Sajnos a sérülésem miatt jóval kevesebbet tudtam edzeni, de én nem ezzel foglalkoztam, bíztam magamban. Mindenesetre már egyszeres olimpiai bajnok vagyok, hát nem leszek kétszeres, pedig nagyon jó lett volna újra az angolok ellen versenyezni. Bánt ez az egész, de nem tudok vele mit kezdeni – mondta a glasgow-i gyakorlata után Berki Krisztián.
Elvéreztek legjobb birkózóink is a Las Vegas-i olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, amelyen az elmúlt világversenyeken remekelő ászaink nem, csak Lőrincz Viktor tudott olimpiai kvótát szerezni. A sikertelen tengerentúli eseménynek meg is lett a következménye, a világbajnokság után hullottak a fejek: Struhács György helyett Sike András lett a kötöttfogású férficsapat kapitánya, Gulyás István helyett Ritter Árpád irányítja a szabadfogású válogatottat, Wöller Ákos helyett pedig Gulyás István a női csapatot, s csak remélni tudjuk, hogy a tavaszi kvalifikációs versenyeken birkózóink beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, és kvótát harcolnak ki a riói olimpiára.
Ökölvívásban csak Harcsa Zoltán és Csóka Nándor tudott indulói helyet szerezni a dohai olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, majd nagy reménységünk, Harcsa már az első mérkőzésén vereséget szenvedett. A sikertelenség fontos párbeszédet indított el a sportág berkein belül.