Váltsunk csatornát!

A labdarúgáshoz – nézőként – érzelmileg és/vagy szakmai élvezettel kötődünk. Előbbi, sajnos, kiveszőben van, csak mesterségesen, mondhatjuk, virtuálisan tartják fenn.

Krisztus előtt 1274, Kádes. Harcoló felek: a II. Ramszesz vezette Egyiptom és a Hettita Birodalom. A csata arról vált híressé, hogy az ókorban itt és ekkor vonultatták fel a legtöbb harci szekeret, a források szerint kétezret, illetve háromezret. A csata végeredménye: döntetlen. Az áldozatok száma: több ezer (pontosan nem ismert).

451, Catalaunum. Harcoló felek: Aetius irányításával a Nyugat-római Birodalom és Attila hunjai. A hanyatló Róma legnagyobb ütközete. A csata végeredménye: döntetlen (bár többen Róma sikereként tartják számon). Az áldozatok száma: több tízezer.

1916. július 1.–november 18., Somme. Harcoló felek: A központi, illetve az antant hatalmak. A britek itt vetettek be először tankokat. A csata végeredménye: döntetlen (bár a németek később nehezebben tudták pótolni a veszteségeiket). Az áldozatok száma: több mint egymillió.

2019. február 24., Anglia. Harcoló felek: a Manchester United és a Liverpool, illetve a Manchester City és a Chelsea. A Premier League korunk legtőkeerősebb, legnézettebb labdarúgó-bajnoksága, a felek csapatonként több mint egymilliárd euró értékben vonultattak fel futballistákat. A csata végeredménye: egyaránt 0-0-s döntetlen (illetve a kupadöntőt ezt követően 11-esekkel a City nyerte). A pályán négyen izom-, illetve szalaghúzódást szenvedtek, de a tévénézők az igazi áldozatok százmilliós, sőt talán milliárdos nagyságrendben.

Ha a vasárnap lejátszott, sokat szapult két angol futballmérkőzést összehasonlítjuk a hadtörténet legismertebb eldöntetlen csatáival, akkor először is azt kell megállapítanunk, hogy minden panaszunk dacára boldog korban élünk. Másodszor – a játék kedvéért – azt is leszűrhetjük, hogy a jelenkorban a legmagasabb az áldozatok száma, a tét viszont a legkisebb. S csak virtuálisan értelmezhető, természetesen. A labdarúgáshoz – nézőként – érzelmileg és/vagy szakmai élvezettel kötődünk. Előbbi, sajnos, kiveszőben van, csak mesterségesen, mondhatjuk, virtuálisan tartják fenn.

Mert például a London Chelsea negyedében született derék polgár ma már ugyan miben azonosulhat az orosz oligarcha tulajdonában lévő, olasz edző irányította, egy kivételével csupa külföldi játékost felvonultató csapattal? Amelynek működését kizárólag a tőke érdeke irányítja. (Erről szól a Kepa kontra Sarri affér: normális esetben a kapust azonnal ki kellene rúgni, csak hát ő nem egy magáról megfeledkezett játékos, hanem egy nyolcvanmillió eurós befektetés.) E klub(ok) csatornán túli „rajongói” pedig végképp hamis illúzió rabjai: csak hiszik magukról, hogy szurkolók, valójában fogyasztók.

Marad hát a szakmai élvezet. Ami vasárnap elmaradt. Virtuálisan szerencsére könnyen elhagyhatjuk a csatateret, ahol az áldozat szerepét osztották ránk.

Váltsunk csatornát!