A görögök elleni döntőről hőseposzt lehetne írni, de erre Homérosz pennája avatottabb, másfelől szűkre szabott a hely. Érjük be annyival, hogy Sztefan Mitrovics triplájával és Varga Dénes science fictionbe kívánkozó egyéni akciójával három negyed után 10-7-es, behozhatatlannak tűnő előnybe került a Fradi, miközben a 21 éves Vogel Soma a sportágban különleges, 60 százalékos statisztikával védte kapuját, Vámos pedig hirtelen felindulásból kilenc méterről vert be egy bombagólt Pavicnak, a világ egyik legjobb kapusának. Igen ám, de Vargát a harmadik negyed végén harmadik súlyos hibájával kipontozták, majd a hajrában Vámos is a partra került, és az ötgólos Geniduniasz vezérelte pireusziak 10-10-re egalizáltak.
Az ötöspárbajnak tehát két legbiztosabb kezű bombázója nélkül ment neki a Fradi, első körben mindkét csapat kihagyott kettőt az ötből, majd a második etap elején Jansik Szilárd belőtte, Argiropulosz a kapufára vágta a labdát, és következhetett az ilyenkor megszokott koreográfia: estély (hab)fürdővel.
A most befejeződött idényben mindent megnyert az FTC: Bajnokok Ligája, európai Szuperkupa, magyar Szuperkupa, Magyar Kupa, OB I. Ez már-már Guardiola nagy Barcelonáját idézi, amely pontosan tíz éve hat trófeát gyűjtött be. S túl azon, hogy szédületes siker a mostani, vélhetően nem pünkösdi királyság a Fradié, még ha az ünnep szombatján született is.
– Valóban, hiszen fiatal csapat a miénk, csak a 36 éves Szlobodan Nikics tartozik a veteránok közé, tehát még évekig játszhatunk ezen a szinten – mondta lapunknak Varga Zsolt vezetőedző, immár a népligeti Fradi-város kapujában. – Borzasztóan nehéz idényen vagyunk túl, hullámvölgyekkel és -hegyekkel, de szerencsére éppen a BL-döntőben jött ki a csúcsforma. Úgy érzem, a csapattal együtt fejlődtem én is, igyekszem meghallgatni minden véleményt, tanácsot, magamba szippantani minden információt.

Fotó: Mirkó István
Varga Dénes 21 évesen már az olimpiai bajnok válogatott tagja volt Pekingben, s most, 11 évvel később, ha lehet, még magasabb színvonalon vízilabdázik.