A 400 méter női gyors erős számunk, két világklasszissal, Késely Ajnával és Kapás Boglárkával. Itt már közvetlenül az esti döntő volt a tét. Késelyi a negyedik futamban úszott, az ausztrál Ariane Titmus (4:02.42) mögött második lett remek idővel, 4:03.51-gyel, egyéni csúcsát hat századdal megjavítva! Kapás is kitett magáért, ő az utolsó, legerősebb elődöntőbe került, a világcsúcstartó Katie Ledecky mellé. Végig a harmadik-negyedik helyen tempózott, a hajrát is bírta, és 4:07.05-tel, országos csúcsától öt másodperccel elmaradva harmadik lett. Késely a harmadik, Kapás a hetedik idővel ott van a délutáni fináléban!
„Tudtam, hogy nagyon erős a mezőny, ezért meg kellett nyomnom az első kétszázat, és a végére is maradt erőm – mondta a csupa mosoly Késely a vegyes zónában. – Remélem, ezen még tudok javítani este.”
Kapás is mosolyogva érkezett: „Boldog vagyok, kiúsztam magam. Előzetesen azt mondtam, ha bejutok a döntőbe, akkor elégedett leszek, hát ez sikerült, ott leszek a surranópályán. Amikor felnéztem a táblára, és megláttam az időmet, akkor rájöttem, miért esett annyira jól az úszás, ez még elég messze van a csúcsomtól. Szerintem este 4:02 körüli idő kell az éremhez, a 4:02.37 perces, Rióban úszott országos csúcsomnál jobb idő, megpróbáljuk!”
A többes szám első személy feltétlenül indokolt...
100 méter férfi mellen Horváth Dávid 1:02.38 perccel a 46. időt érte el, ennél több szót nem is érdemel a teljesítménye.
A pontot az első napi i-re 4x100 méteres férfi gyorsváltónk tette fel, amely 3:13.90 perces idővel az utolsó, harmadik futamban ötödik, összesítésben nyolcadik lett, ezzel éppen bejutott az esti fináléba.
Kozma Dominik rajtemberként 48.92 másodperces idővel az ötödik helyen indította Németh Nándort, aki 48.36-ot repesztett, immár repülőrajttal. Bohus Richárd ment harmadikként – továbbra is az ötödik helyen -, ő 48.79-es úszott, végül a vajdasági Herkules, a meglepetésre a stafétába állított Szabó Szebasztián 47.83-as káprázatos idővel behozta a kvartettet a döntőbe, nyolcadiknak!



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!