Tekintélyes története van a Ferencváros zalaegerszegi mérkőzéseinek, ez tegnap hét évnyi kihagyás után folytatódott, mert a hazai együttes a nyárig a másodosztályban sínylődött. A két szurkolótábor remek viszonyt ápol egymással, ezúttal is békességben üdvözölték a két csapatot. A Ferencváros remek rajtot vett az Európa-ligában az Espanyol elleni 1-1-gyel, és ahogyan várható volt, Szergej Rebrov vezetőedző rotált: a barcelonai kezdőcsapatból mindössze Dibusz, Blazic, Haratin és Zubkov maradt meg.
Erre az ukrán mester a 4. fordulóban már ráfizetett, tartalékos együttese akkor 4-1-re kikapott Felcsúton – most néhány perc híján csaknem ugyanúgy járt. A Fradi ziccerig nem jutott el, Varga Roland pedig a 64. percben tizenegyesből sem talált be, a lécre bombázta a labdát. Akkor a ZTE már vezetett; az, ahogyan Ikobe parádés mozdulattal helyzetbe hozta magát két védő között a gólja előtt, a mérkőzés legszebb pillanata volt. Végül a házigazda kiengedte a kezéből a győzelmet, az utolsó öt percben két kihagyást kihasználva a Ferencváros két csereként beállt játékos, Leandro és Nguen találataival megfordította az eredményt – ugyanakkor a hazai kapusba csúnyán beleszáló Bolit „elfelejtette” kiállítani a játékvezető.
NB I, 2. forduló (elmaradt mérkőzés): ZTE–Ferencváros 1-2 (1-0), Zalaegerszeg, 11 500 néző, jv.: Solymosi. Gól: Ikoba (44.), illetve Leandro (87.), Nguen (92.)

Fotó: MTI/Varga György
Nem hibáztak a favoritok
A ZTE és a Ferencváros szerdán játszik majd a Magyar Kupában a 64 közé jutásért, a többi csapat ezen a hétvégén esett ezen túl. Mind a tíz első osztályú csapat továbbjutott, tanulság azonban akadt. A Hévízen 6-0-ra győzött Mezőkövesd vezetőedzőjének, Kuttor Attilának ezúttal a mentalitás volt fontos, az, hogy játékosai a gyengébb ellenféllel szemben is végig hajtottak, így elégedett velük. A Kaposvár Soltvadkerten nyert fölényesen, Waltner Róbert edző azonban futóedzést rendelt el a futballistáinak, mert szerinte lazsáltak, a szünet után nem érződött, hogy minden nap edző profik játszanak a héten három-négyszer gyakorló amatőrök ellen.