Csoda volt ez a két esztendő. Olyan klasszisok jöttek, mint Candice Dupree, Amanda Zahui, Yvonne Turner, Queralt Casas, a kispadra érkezett a tekintélyes spanyol edző, Roberto Íniguez, a csapat pedig szárnyalt. Meg is volt az eredménye: itthon a Sopron Basket kiemelkedett a mezőnyből, a bajnokságban megszorítani sem lehetett, Európában pedig az elitbe lépett: tavaly és az idén is bejutott az Euroliga négyes döntőjébe, és azt mindkétszer meg is rendezhette. A soproni közönség boldogan járt a meccsekre, a vezetők pedig pontosan tudták, ez a csoda éppen két évig tarthat. A korábbi esztendőkben sikerült annyi tartalékot felhalmozni, hogy a csarnok üzemeltetésével együtt mintegy 350 milliós éves költségvetést megfejelhették 80-90 millióval, és ebből lehetett az említett klasszisokat szerződtetni, ám ennek a szintnek a folytatásához már kölcsönöket kellett volna felvenni. Az eladósodás azonban már több klubot is összeroppantott, és a menedzsment Török Zoltán ügyvezetővel az élen nem akart ezen az úton elindulni.
A sztáredző és a sztárjátékosok mentek, a hosszú távú cél viszont továbbra is a kontinens élvonala, de új úton haladva, elsősorban saját nevelésű fiatalokra építve. Az itt maradt szerb trióból Jelena Brooks (korábban Milovanics néven lett ikon a klubnál) most tért vissza szülés után, ő és Alekszandra Crvendakics az itt töltő idő hossza miatt már „kosaras magyarok”, csupán Tina Jovanovics és a mára várt amerikai klasszis irányító, Briann January számít hivatalosan légiósnak. Így a korábbinál nagyobb szerepet kap majd a 208 centi magas Határ Bernadett, a válogatottban már alapember Dubei Debóra, valamint az utánpótlás világ- és Európa-bajnokságon már kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok, mint például Czukor Dalma, Weninger Virág, Varga Kamilla vagy Varga Alíz. Az építkezés szakmai irányítása pedig a mindössze 37 éves fiatal edző, Gáspár Dávid feladata, aki a ZTE kispadjáról érkezett Sopronba.

Fotó: Sopron Basket/Gazsovics Krisztián
„Öt éve kezdtük el keresni azt a fiatal, ambiciózus, tehetséges magyar szakembert, aki tanulni akar, és hosszú távon ugyanúgy fel lehet építeni, mint korábban Székely Norbertet, a jelenlegi szövetségi kapitányt” – mondta Czukorné Hollós Anna, a Soproni Darazsak Akadémia elnöke. Két esztendeje bukkantak rá Gáspár Dávidra – addig nem találtak megfelelő embert –, aki a tervek szerint egy évig tanult volna Roberto Íniguez stábjában, ám most rögtön első emberként kell bizonyítania.