Bemutatták a Giro d'Italia jövő évi útvonalat, Sagan indul

Bemutatták a jövő évi, Magyarországról rajtoló Giro d'Italia teljes útvonalát, és eldőlt az is: a háromszoros világbajnok szlovák Peter Sagan pályafutása során először elindul az olasz országúti kerékpáros körversenyen.

Forrás: MTI2019. 10. 24. 23:07
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A csütörtöki milánói ünnepélyes eseményen – amelyen ott volt többek között az ecuadori Richard Carapaz, az idei győztes – ismét elhangzott, hogy a viadal „nagy rajtja”, a Grande Partenza Magyarországon lesz, ahol az első három szakaszt rendezik május 9. és 11. között, majd Olaszországban folytatja útját a mezőny.

A nyitószakasz, a 8,6 kilométeres budapesti időfutam után – amelynek apropóján rövid imázsfilmet is vetítettek a magyar fővárosról – Budapest-Győr és Székesfehérvár-Nagykanizsa szakaszokat rendeznek. Magyarországot korábban még egyik nagy háromhetes verseny sem érintette, a Giro 1909 óta íródó történetében eddig 13 alkalommal rajtolt a viadal Olaszországon kívül.

Az ideihez hasonlóan jövőre is három időfutamot rendeznek az olasz körversenyen, közte a Milánóban záródó utolsó szakaszt. Hat etap zárul hegyi befutóval az 3579,8 kilométer össztávú 103. Giro d'Italián, amelyen tíz 200 kilométeres vagy annál hosszabb szakasz lesz.

A Tour de France-on a sprinterek pontversenyét, és így a zöld trikót hétszer elhódító Sagan szponzori kötelezettségei miatt eddig a Giróval egy időben zajló kaliforniai körversenyen szerepelt, ám már többször jelezte: egyszer szeretne rajthoz állni az olasz körversenyen. Mint mondta, első világbajnoki címét még juniorként a hegyikerékpárosok között Olaszországban nyerte, és az ország fontos helyet foglal el a szívében.

„Ott leszek a budapesti rajtnál május 9-én, hiszen azáltal, hogy a Grande Partenza keretében az első három szakaszt Magyarországon rendezik, rendkívül közel lehetek Szlovákiához” – fogalmazott a szlovák sztársprinter, aki a tervek szerint a nyári Tour de France-on is részt vesz majd.

A 2020-as Giro d'Italia programja:

május 9., szombat: 1. szakasz, Budapest, 8,6 km, időfutam

május 10., vasárnap: 2. szakasz, Budapest-Győr, 195 km

május 11., hétfő: 3. szakasz, Székesfehérvár-Nagykanizsa, 204 km

május 12., kedd: 4. szakasz, Monreale-Agrigento, 136 km, hegyi befutó

május 13., szerda: 5. szakasz, Enna-Etna, 150 km, hegyi befutó

május 14., csütörtök: 6. szakasz, Catania-Villafranca Tirrena, 138 km

május 15., péntek: 7. szakasz, Mileto-Camigliatello Silano, 223 km

május 16., szombat: 8. szakasz, Castrovillari-Brindisi, 216 km

május 17., vasárnap: 9. szakasz, Giovinazzo-Vieste, 198 km

május 18., hétfő: szünnap

május 19., kedd: 10. szakasz, San Salvo-Tortoreto Lido, 212 km

május 20., szerda: 11. szakasz, Porto Sant'Elpidio-Rimini, 181 km

május 21., csütörtök: 12. szakasz, Cesenatico-Cesenatico, 205 km

május 22., péntek: 13. szakasz, Cervia-Monselice, 190 km

május 23., szombat: 14. szakasz, Conegliano-Valdobbiadene, 33,7 km, időfutam

május 24., vasárnap: 15. szakasz, Rivolto-Piancavallo, 183 km, hegyi befutó

május 25., hétfő: szünnap

május 26., kedd: 16. szakasz, Udine-San Daniele del Friuli, 228 km

május 27., szerda: 17. szakasz, Bassano del Grappa-Madonna di Campiglio, 202 km, hegyi befutó

május 28., csütörtök: 18. szakasz, Pinzolo-Laghi di Cancano, 209 km, hegyi befutó

május 29., péntek: 19. szakasz, Morbegno-Asti, 251 km

májsu 30., szombat: 20. szakasz, Alba-Sestriere, 200, hegyi befutó

május 31., vasárnap: 21. szakasz, Cernusco Sul Naviglio-Milánó, 16,5 km, időfutam

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.