Akár afterpartynak is titulálhattuk a férfivízilabda Bajnokok Ligája csoportköre 8. fordulójának keddi FTC–Telekom–OSC rangadóját, hiszen a kilenc nappal korábban Európa-bajnokságot nyert magyar válogatott szinte teljes létszámban ott tempózott a Komjádi-uszoda vizében. Hárman az orvosegyetemiektől (Manhercz, Hárai, Erdélyi), hatan a Fradiból (Vogel, Varga, Zalánki, Pohl, Angyal, Jansik Szilárd, Mezei), és azért csak ennyien, mert Vámos Márton, a népligetiek balkezes bombázója megbetegedett, az influenza döntötte le a lábáról a kétméteres óriást. Néhány héttel korábban a 7. fordulóban szikrázó 10-10-es döntetlent játszott egymással a két csapat. Ugyan az olaszországi nyolcas döntőbe jutás egyiküknek sem jelent problémát jelen állás szerint, de a Fradinak a csoportelsőség megszerzése szempontjából létkérdés volt a három pont megszerzése. A találkozó előtt ugyanis így festett a B csoport élcsoportja: 1. Pro Recco 17 pont, 2. FTC 17, 3. OSC 13, 4. Mladost 13. A mezőny harmadik magyar csapata, az A csoportban szintén továbbjutó helyen álló Szolnoki Dózsa ma este hétkor fogadja a Tiszaligetben a német Spandaut.
A magyar derbi első negyedébe egy kicsit belealudt a Fradi, Bundschuh góljával az OSC szerzett vezetést, majd Erdélyi fordulásból bombázott Vogel hálójába, a lefújás előtt Younger csökkentette a különbséget. Sokkal motiváltabbnak tűntek az újbudaiak, mintha az esélytelenség feldobta volna őket a címvédő ellen. Olyannyira, hogy Hárai pazar húzással 3-1-re alakította az állást, amire Zalánki két balkezes bombagólja volt a válasz, és máris 3-3 állt az eredményjelzőn. Drasko Brguljan látványos ejtésével azonban az OSC vonulhatott egygólos előnnyel a nagyszünetre.

Fotó: Kurucz Árpád
A harmadik nyolc percben felpörögtek az események. Varga Dénes előbb ötméteresből egyenlített, majd elemi erejű lövéssel a vezetést is megszerezte a Fradinak, sőt erre még Mezei is rátett egy lapáttal a parádés összjáték végén (6-4). Az OSC azonban nem adta fel, Erdélyi akciógólja után Hárai bolondította meg Vogelt, míg végül az Európa-bajnok kapus elsüllyedt, a center meg a hálóba lőtt (6-6). A negyedik játékrészben csak kapkodtuk a fejünket: 5-2-re nyerte meg ezt az etapot a megtáltosodott OSC, amely így legyőzte a tavaly április 13-a óta veretlen Ferencvárost. Burián Gergő lett a meccs hőse, aki két csodás lefordulásgólt lőtt. Győzelmével az OSC egy pontra megközelítette a BL-győztest!