Online partik jelentik a mentőövet Impériában

Merci az első csengetésre felveszi a telefont, és amikor javaslom, hogy indítson blogot lapunk online kiadásában, egyből rááll. – Megöl az unalom, második hete vagyunk karanténban, végre tudok beszélgetni valakivel. Szívesen kezdek bele a blogba, legalább elfoglalom magam valamivel – mondja egy szuszra, majd részletezni kezdi az imperiai történéseket.

– Bezárt az uszoda, a lányoknak adtam egyéni edzéstervet, amit otthon, a négy fal között is el tudnak végezni. Megjegyzem, délutánonként fél öt és hat óra között magam is tornázom, has­izom-gyakorlatokat végzek, a TRX-szalagot is használom, nehogy elpuhuljak. Az első napok voltak a legnehezebbek, amikor a szabadságból át kellett szokni a bezártságba – na azt rosszul tűrtem. Mára úgy-ahogy megszoktam a karantént, már ha azt egyáltalán meg lehet szokni – magyarázza, majd egy hirtelen váltással útmutatást ad, hogyan vihet az ember egy kis változatosságot a kijárási tilalom által súlyosbított napokba.

– Szombaton rendeztünk egy kis online partit Petrovits Matyival és Rédei Katával. Én megittam egy üveg sört, ők borozgattak, és közben jól elbeszélgettünk. Felelevenítettük a régi szép időket, de komoly dolgok is szóba kerültek. Alig várom már a következő szombatot, amikor megint összejövünk a virtuális térben – mondta. Itt, Budapesten természetesen érdekli az embert, mennyire súlyos a helyzet Itáliában. Más az, ha a hírekből értesülünk, és megint más, ha az eseményeket átélő szemtanútól.

Lassan peregnek a napok a bezártságban

– Nagyon súlyos a helyzet, de nem itt, nálunk, hanem sokkal inkább Lombardiában. Illetve amennyire itt, Imperiában súlyos, azt a lombardoknak köszönhetjük – ad képet honfitársnőnk a Liguriában uralkodó állapotokról. – Sok milánóinak van nyaralója Imperiában, amikor kitört a járvány, leköltöztek ide a tengerpartra, és magukkal hozták a vírust. Miattuk élünk most mi itt bezártságban. Amúgy mifelénk kevés a fertőzött, a csapatnál például senki sem az, de azért szigorúan betartjuk a karantén rendszabályait. Két hét alatt egyszer mehetünk le bevásárolni; a múltkor feltankoltam mindenből, most kell majd megint leugranom a boltba. Majd délben megyek, amikor kevesen lesznek, nem akarok senkit sem megfertőzni, de azt sem akarom, hogy engem megfertőzzenek. Nem félek, csak óvatos vagyok, de ez szerintem érthető.

A végére hagytuk a legkényesebb kérdést, az anyagiakat. Tudjuk, hogy Olaszországban nem államilag finanszírozott üzletág a sport, a klubok abból élnek, amit a nézőktől és a szponzoroktól, meg a fizető szülőktől beszednek.

– Nem köntörfalazok, jelenleg nincs jövedelmem – mondta. – Az edzőket nem fizetik, amióta nincsenek meccsek, tanfolyamok, hiszen bevételei sincsenek az egyesületnek. De a gazdag profikluboknál is sanyarú idők járnak, drasztikusan csökkenteni fogják a sportolók bérét, nemcsak a vízilabdában, hanem a futballban is. A kormány most azon van, hogy létrehozzon egy pénzalapot a bajba került edzőknek. Ha ez megvalósul, talán kapunk havi ötszáz eurót, ami alig több a semminél.

Úgy tűnik, az olasz Riviérán, bár melegebben süt a nap, mint nálunk, a sportemberek élete korántsem fenékig tejfel.