Februárban már kilencven százalékosan kialakul a Sopron Basket női kosárlabdacsapatának a kerete, ám a koronavírus-járvány, és annak a gazdasági következményei jelentősen átírták a terveket. Új tárgyalások következtek, és ezek eredményét ma hozta nyilvánosságra az Euroligában két éve ezüstérmet, tavaly pedig negyedik helyet szerzett magyar bajnoki címvédő. Török Zoltán ügyvezető az új keret ismertetését így vezeti fel a klub honlapján: „Klubunk anyagi helyzetéről szólva el kell mondanom, hogy több negatív hatás is ért bennünket egyszerre, ami terveink újragondolására kényszerített bennünket. Még így is elképzelhető, hogy év közben további korrekcióra szorulunk, ami nagyon fájdalmasan is érintheti a szezonunk második felét.”
Újabb Barca-bomba robbant a vasárnap esti El Clasico előtt
Ronald Araújo bejelentette, nem hajlandó pályára lépni a Real Madrid elleni, idei első El Clasicón, mert az uruguayi hátvédért ugyanis bejelentkezett a Juventus.