– Sokat gondolkodtam, hogy mit mondjak az embereknek, de rájöttem, hogy Debrecen az a hely, ahol nekem semmit sem kell mondanom – kezdte Dzsudzsák Balázs a Nagyerdei Stadionban tartott nyílt edzést követően az újságírók gyűrűjében. – Folyamatosan törnek elő bennem az emlékek, Magyarország egyik legszebb stadionjába érkeztem, most már a futballt is a helyére kell tenni. Oda ahol volt, miután elmentem. Örülök, hogy tizenkét év után itt lesz folytatása a pályafutásomnak, és egy nap itt lesz a vége.
– Nem tartotta vissza az, hogy az NB II-ben kell futballoznia?
– Nem érdekelt, hogy másodosztály, nekem a Debrecen az Debrecen. Nagyban és NB I-ben gondolkodunk. Amennyi segítséget kaptam ettől a klubtól és várostól, azt most szeretném meghálálni.

– Sokakat foglalkoztat, hogy miért most és nem két hónappal ezelőtt történt meg ez a bejelentés. Mi az oka?
– Az elmúlt időszakban mindenfélével megvádoltak, hogy miért nem jöttem akkor, miért nem mentem oda vagy ide… A valóság az, hogy szeptember 15-ig várakoztam, hogy tudok-e külföldre igazolni, mert amíg csak lehetett, szerettem volna légiós lenni. De közbeszólt a Covid is, és a múlt hét volt az, amikor azt láttam, hogy nincs értelme tovább várni. Ezután a Debrecen logikus, ésszerű és érzelmi döntés volt. Itthon nem volt más csapat a tervben. Ezúton is köszönöm az MTK-nak, hogy ott edzhettem, de ebben sem volt semmilyen hátsó szándék.
– Voltak más kluboktól ajánlatai?
– Ennek most már nincs jelentősége. Várhattam volna még Törökországra és Szaúd-Arábiára, két hónapja pedig volt egy konkrét lengyel ajánlatom, de már meghoztam a döntést, és nagy kihívásnak tartom, hogy újra a Debrecenben futballozhatok.
– A válogatottba való visszatérés is napirendre kerülhet?
– Örültem a csapat sikerének a törökök ellen, de dúltak bennem érzelmek, mert nem voltam hozzászokva, hogy kívülről kell néznem a válogatott meccseit. Most ezt szülte a szituáció. Pozitívan állok a kérdéshez, de most a Debrecenre fókuszálok. Szeretném megmutatni, mennyi minden van még bennem, és mennyre motivált vagyok. Nem azért jöttem haza, hogy címlapokon szerepeljek, hanem a futballra akarok koncentrálni.