A Giro d'Italián a szerdai 17. szakasz volt az idei kiírásban az első ötcsillagos etap, és ez a besorolás a hotelekkel ellentétben nem azt jelenti, hogy a legkényelmesebb – éppen ellenkezőleg. Még a Giro elején az Etnára vezető menet is csak négy csillagot kapott, ami támpontot is ad arra nézve, mi várt most a mezőnyre a Bassano del Grappa és Madonna di Campiglio közötti 203 kilométeren. A célállomás, Olaszország egyik legfelkapottabb síparadicsoma az alpesi sízők világkupa-sorozatából is jól ismert, a Dolomitok helyenként háromezer méter feletti hósipkás hegyeinek ölelésében fekszik – a háromhetes olasz körverseny az utolsó hetén megérkezett a legkeményebb terepre.
Szerdán békés negyven kilométeres tekerés után kellett felkapaszkodni az 1782 méteres Forcella Valbonára, innen lecsorogni a völgybe, majd visszamászni 1575 méterre a Monte Bondonéra, ezután jött egy 1020 méteres csúcs, a Passo Durone, a cél pedig Madonna di Campiglióban 1514 méteren volt hegyi befutóval.
Igen ám, de a csütörtöki nap még keményebb lesz, a legkeményebb a 2758 méteres (!) Passo dello Stelvióval, az idei Girónak ez a legmagasabb pontja, és a „királyetap” előtt az összetett esélyesei közül senki sem mert virgonckodni. Szökés persze így is volt a mezőnyben, tizenkilencen léptek meg. A végén az utolsó nyolc kilométerre már egyedül maradt ausztrál Ben O'Connor (NTT Pro Cycling) örülhetett, aki kedden is ott volt a szökevények között, s az utolsó hatszáz méteren egy páros meccset elveszítve második lett. Akkor csalódottságában a célban a kormányát verte, most viszont az örömkönnyeit nyeldeste. Az NTT csapatnak pedig azért is nagyon kellett ez a siker, mert a megszűnés veszélye fenyegeti, a következő évre még nincs nagy szponzora – talán ez a szakaszgyőzelem hozhat támogatót neki.

Fotó: Facebook/Giro d'Italia
Az összetett élcsoportjában levők bő öt perccel később együtt értek be a célba, így az éllovas portugál João Almeida (Deceuninck–Quick-Step) megőrizte a 17 másodperces előnyét a holland Wilco Kelderman (Sunweb) előtt, a harmadik helyen az ausztrál Jai Hindley (Sunweb) lemaradása már 2:58 perc. A szerdai szakaszon Valter Attila (CCC) az utolsó emelkedőn maradt le az elit társaságtól, a 38. helyen zárt 11:25 perc hátránnyal, az összetettben maradt a 24.