– Úgy gondolom, nagyobbak az elvárások, mint 2016 előtt. Hallottam, hogy sokan, mintegy húszezren lesznek a budapesti meccsen, de jól felkészülünk – nyilatkozta a magyar válogatott elleni jövő csütörtöki Európa-bajnoki pótselejtezőre utalva Kolbeinn Sigthorsson.
Vérszemet kaptak Izlandon, nagyok az elvárások a mieink ellen
Kolbeinn Sigthorsson, az izlandi labdarúgó-válogatott csatára szerint a négy évvel ezelőtti Európa-bajnoki szereplés hatására változtak az elvárások csapatukkal szemben.

A négy évvel ezelőtti, franciaországi Európa-bajnokságon az izlandiak a negyeddöntőig, a magyarok a nyolcaddöntőig jutottak. A csoportkörben a két együttes 1-1-es döntetlent játszott egymással.
A svéd AIK Stockholm csatára hozzátette, abban reménykedik, hogy a koronavírusos megbetegedéssel és sérülésekkel sújtott évet egy nagy sikerrel fejezheti be, és hazája válogatottjával kijut a jövő nyárra halasztott kontinenstornára.
Mint mondta, már a svédországi felkészülési időszak elején, márciusban megfertőződött, elveszítette az ízlelését és a szaglását, amelyek a mai napig sem tértek vissza teljes mértékben.
– Beletelt egy kis időbe, mire elkezdtem jobban érezni magamat – közölte. A csatárra a visszatérése óta legtöbbször csak csereként számítanak az AIK-nál, csupán egy mérkőzést játszott végig.
– Alapozás nélkül különösen nehéz bekapcsolódni a mérkőzések ritmusába és jó erőállapotba kerülni. Sajnos ez több sérülést is előidézett nálam, de most már fittnek érzem magam, és készen állok, hogy jól teljesítsek a szezon hátralévő részében – magyarázta Sigthorsson.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A Fehérvár-szurkolók szétverték a győri mosdót az újabb vesztes meccs után + videó
A Fehérvár szurkolói a vendégmosdóban vezették le dühüket Győrben.

Nem történt szenzáció: vereséggel kezdtünk a jégkorong-vb-n
Nem tudott meglepetést okozni Magyarország a herningi világbajnokság második napján, a németek könnyedén verték Majoross Gergely csapatát.

Hiába a Gulácsi-show, a Leipzig már biztosan nem indulhat jövőre a BL-ben
Gulácsi Péter mindent kivédett, de ez is kevés volt a győzelemhez Brémában.

A Loki súlyos árat fizetett a kihagyott tizenegyesért a Puskás Akadémia ellen
A Puskás Akadémia négyet lőtt a kieső helyen álló Debrecennek az NB I-ben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Orbán Viktor kemény szavakkal illette a volt vezérkari főnököt

A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”

Az illat, amit gyűlöl a poloska: ez a növény örökre elűzi az otthonodból

Szimatot fogott az újságíró: rejtélyes körülmények között szívódott fel Gyurcsány Ferenc

Patikában is írhatnak fel ezentúl vényköteles gyógyszert

Döntöttek Urusla von der Leyenék: bíróság elé viszik Magyarországot – most éppen ezért

Havas Henrik örül, hogy nem Erdő Péter lett a pápa

Aranyrangadó Győrben: az ETO-nak nyernie kell, az FTC nem kaphat ki

Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Trump rendkívüli bejelentést tett a tűzszünetről

Tragédia: szívrohamban halt meg a válogatott kosárlabdázó
Címoldalról ajánljuk