Nem úgy szerepel a Barcelona a bajnokságban, ahogy azt a szurkolói elvárnák, Ronald Koeman alakulata a 10. forduló előtt csak a nyolcadik helyet foglalta el a tabellán, ami úgy is halovány teljesítmény, hogy csak hét mérkőzést játszott. Három győzelem, két döntetlen és két vereség, vagyis 11 pont; erre nem lehetnek büszkék Messiék. Szombatig a harmadik helyezett Atlético Madrid is csak hét meccsen jutott túl, de ezeken 17 pontot gyűjtött – öt győzelem, két döntetlen –, így a fővárosiak abban is bízhattak, hogy most végre megszakad egy rossz sorozatuk.
Tudniillik a La Ligában legutóbb 2010 februárjában tudták legyőzni a Barcelonát, azóta hat döntetlen mellett tizennégyszer kikaptak nagy riválisuktól. Nos, ezúttal már az 5. percben megtornásztatták a vendégek kapusát, Ter Stegent, aki a levegőben úszva ütötte szögletre Saúl 20 méteres lövését. A 12. percben Llorente 10 méterről lőtt, a labda pedig a felsőlécen megpattanva szállt kapa fölé. Ezután kissé leült a játék, viszont a 41. percben megvillant a Barca is, Jordi Alba mesteri passzával Messi lépett ki a védők közül, végül éles szögből célozta meg a kaput, s Oblak hárított. S amikor azt hittük, hogy az első félidőben már nem történijk semmi, a ráadás harmadik percében megszerezte a vezetést a házigazda. Minden onnan indult, hogy Piquétől a fővárosiak térfelén két méterre elpattant a labda, Correa előre rúgta Ter Stegen pedig teljesen feleslegesen messzire kifutott a kapujából, hogy elcsípje Carrasco elől. Ráfázott, mert az Atlético játékosa megelőzte, és 35 méterről az üres kapuba lőtt (1-0).
Az 57. percben Messi hajszálpontosan tette középre a labdát Lenglet fejére, a hórihorgas francia senkitől sem zavartatva fejelt öt méterrel erősen, de éppen a gólvonalon álló Oblak kezébe. Még nagyobb baj volt a Barcelona számára, hogy pár perccel később Piqué alighanem súlyos térdsérülést szenvedett, Dest állt be a helyére. A végjátékban Sergi Roberto is idő előtt hagyta el a pályát, de ő vélhetően csak izomsérülés miatt. Az eredmény már nem változott, az Atlético Madrid így megszakította a rossz sorozatát, 1-0-ra legyőzte a Barcelonát, a katalánok pedig még mélyebbre zuhantak. A fővárosi csapat a második helyre lépett a tabellán, az éllovas Real Sociedaddal azonos pontszámmal áll, de egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, a Barcelona pedig csak a tizedik.