Csak kényszerből piált, s ha bedobták neki, megette a banánt

Harry Bell. Kutatnunk kell az emlékezetünkben, hogy kit rejt a név. Aztán amikor beugrik, egyből jönnek elő a különböző sztorik. Ő az az amerikai kosárlabdázó, akik egykoron megbolondította Körmendet, s amit csak nagyon kevesen tudnak, ma is itt él velünk. Igaz, a hírnevéhez mérten zárkózottan, elvonultan.

Harry Bell, a körmendi legenda Fotó: Szabó Gábor Forrás: Origo

Harry Bell 1989-ben igazolt Körmendre, az Origónak adott interjúban felelevenítette a legszebb emlékeit. Mesélt arról, ha volt kedve, ha nem, a szurkolókkal mindig inni kellett, töményt vagy kisfröccsöt, pedig ő csak a sört szerette. Aztán a hölgy rajongóiról, akik gyakran rajta keresztül akartak érvényesülni – lám, nincs új a nap alatt.

Aztán gyerekkoráról is, hogy Chicagóban nevelkedett és orvos szeretett volna lenni, de nem bírta a vér látványát, ezért is lett kosárlabdázó.

Harry Bell, a körmendi legenda
Fotó: Szabó Gábor / Origó

Nem meglepő, ő is Michael Jordant tartja minden idők legjobb kosárlabdázójának, akinek csak Kobe Bryant érhet a nyomába, bár neki Patrick Ewing volt a kedvence. Egy-két játékost leszámítva jó emlékeket őriz kor- és csapattársairól.

Szóba kerültek természetesen a ZTE elleni élet-halál rangadók. Bell felidézett egy jelenetet, ő hogyan is reagált arra, ha a bőrszíne miatt kikezdték:

– Emlékszem, hogy 1990-ben Zalaegerszegen kifutottam a játékos kijáróból, amikor bemondták a nevem a hangosbemondón, majd a szurkolók banánokat dobáltak be elém. Azt mondtam magamban, ha az élet citromot ad, csinálj belőle limonádét. Lenéztem a parkettre, felvettem egy banánt, kibontottam, majd megettem. A meccsen 28 pontot dobtam nekik.

Ma is Magyarországon él, angol tanárként keresi a kenyerét és kerüli a nyilvánosságot.

A teljes interjút az Origón olvashatják.