„Minek ellenség, ha ilyen barátaink vannak?” Barcelonában vasárnap óta gyakran emlegethetik a híres mondást, ugyanis a helyi lap, az El Mundo hozta nyilvánosságra Lionel Messi 555 millió eurós – plusz bónuszokat tartalmazó – szerződésének részleteit, amelyek miatt áll a bál Spanyolországban.
Most azonban megjelent az ellenség is a harcmezőn, a Barcelona ősi riválisa, a Real Madrid, illetve a klub álláspontját képviselő Marca nevű lap öntött olajat a tűzre. Azt írták, hogy a királyi gárda gyanúja szerint a Barcelona megszegte a pénzügyi Fair Play szabályait Messi példa nélküli mértékű fizetésével.
Az indoklás szerint eddig köztudott volt, hogy Neymar Paris Saint-Germainnel és Cristiano Ronaldo Juventusszal kötött szerződése volt a legjelentősebb a futballvilágban, ám az azokban szereplő összegek meg sem közelítik Messi járandóságát. Miután a Real megvizsgálta a nyilvánosságra került adatokat, arra jutott, hogy a Barcelona megszeghette a pénzügyi szabályokat, amelyeknek lényege leegyszerűsítve, hogy a klubok legfeljebb annyit költsenek, amennyi bevételük keletkezik a labdarúgással kapcsolatos tevékenységükből.
Már korábban is gyanakodtak a Barcelona szabályszegésére, mert nem értették, hogy ha egy klub betartja az előírásokat, miként küszködhet súlyos anyagi gondokkal. Mint ismert, a katalánok adóssága meghaladja az egymilliárd eurót. A Messi-ügy kirobbanásával a gyanút beigazolódni látják.
A Marca cikke hangsúlyozza, hogy a Real Madrid hasonló helyzetben nem engedett Cristiano Ronaldo anyagi követelésének 2018-ban, és inkább hagyta eligazolni a portugál klasszist a Juventusba. A cikk szerint a pénzügyi szabályok betartása az oka annak is, hogy a Real az elmúlt években megfontoltan költekezett az átigazolási piacon, noha az elnöktől, Florentino Péreztől nem állt távol az ilyesmi az első időszakában a klub élén.
Eközben Joan Laporta, a Barcelona korábbi elnöke, aki jelenleg újra pályázik a tisztségre, védelmébe vette Messit. – Abban biztosak lehetnek, hogy Messi megérdemli a fizetését, mert sokkal több bevételt generál, mint amennyibe kerül. A klub bevételeinek az egyharmada neki köszönhető – jelentette ki Laporta a RAC1 rádióműsorában.