A Juventus egyébként a legutóbbi hét egyenes kieséses szakaszban vívott mérkőzése közül hatból kiesett, amikor elveszítette az első mérkőzést. Ugyanakkor a Porto ebben a szezonban lejátszott nyolc Bajnokok Ligája meccsén hétszer szerezte meg az első gólt, és a jelek szerint jól tud élni ezzel a lélektani előnnyel.
A kedd este másik találkozóján a Dortmund ünnepelhetett, amely Erling Braut Hålandnak köszönheti a sikerét. A norvég csatár a sevillai odavágóhoz hasonlóan kedd este is duplázott, ő lett a meccs embere, ám a spanyol együttes nagy szívvel futballozva, a meccset szinte végig uralva 2-2-t ért el, és többet érdemelt volna a kiesésnél.
– A következő körbe jutás pompás érzés – nyilatkozta a meccs emberének megválasztott Erling Braut Håland. – Tudtuk, hogy nagyon keményen jönnek ránk a spanyolok, de amikor gólt szereztünk, nekik már háromra volt szükségük. Kicsit ideges voltam a második büntetőnél, de tudtam, hogy nagyon kell még egy gól a sikerhez.

Fotó: MTI/EPA/Friedemann Vogel
A fiatal norvég a második gólt megelőző szituációról beszélt. A második félidő elején történt, hogy Håland a hálóba talált, ám Cüneyt Çakır játékvezető a videóbíró igénybe vétele után előbb érvénytelenítette a találatot, majd egy, a gól előtti szabálytalanság miatt büntetőt ítélt a Dortmund javára! Håland jól helyezett, de gyenge lövését kivédte Bono, sőt az ismétlést is megfogta. Mindhiába, mivel idő előtt ellépett a gólvonalról, így Çakır bíró visszafújta a büntetőt. Håland újra nekifutott, és második tizenegyesét már értékesítette.
– Nagyon jó érzés a nyolcaddöntőben szerepelni – szögezte le Edin Terzić, a Dortmund vezetőedzője. – Örülünk az eredménynek, és örülünk a teljesítményünknek is, büszke vagyok a fiúkra. A végsőkig küzdöttünk, és nem gyakori, hogy a Dortmund Európában a legjobb nyolc között van.
Julen Lopetegui, a Sevilla vezetőedzője érthetően roppant csalódottan nyilatkozott: – Az egygólos hátrányt az első félidő után nehéz volt elfogadni, mert jól futballoztunk, de a csapat továbbra is hitt a továbbjutásban, még a tizenegyest követően is. Szomorúak és csalódottak vagyunk. Őszintén hiszem, nem érdemeltük meg a kiesést. Szerettünk volna okot adni az ünneplésre a rajongóinknak, ez nem sikerült, de büszkék lehetünk az elszántságunkra és a karakterünkre.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!