A nyilvános házibulit is élvezte a kétszeres olimpiai bajnok

A vízilabdától annak idején életveszélyes sérülése sem tudta eltántorítani Fodor Rajmundot, de azóta a kétszeres olimpiai bajnok, világbajnok és kétszeres Európa-bajnok sportoló a medencén kívül is feltalálta magát. Edzői, játékvezetői és szakmai igazgatói szerepkörben is bemutatkozott, de a szórakoztatóiparban is megállta a helyét, mint azt bizonyította A nagy duett és az Exatlon című televíziós műsorban.

20210415 MN Budapest Fodor Rajmund vízilabda Magyar Nemzet fotó:Mirkó István Fotó: Mirkó István

– Amikor először beszéltünk, éppen az uszodában volt. A kötelezettségein kívül gyakran jár le?

– Évente egy-egy Millennium Masters-eseményre próbálok felkészülni, hogy azért ne fulladjak bele a medencébe, de a mindennapi játék már nincs jelen az életemben. Talán majd újra visszatér, mert a vízilabda szinte kortalan sportág. A Budapest-bajnokságban olykor még nálam is tíz-húsz évvel idősebb vízilabdások mérkőzéseit szoktam fújni. Ugyanakkor én nem vagyok a tagja egyetlen klubnak sem, amely valamely bajnokságban szerepel, nincs versenyzői kártyám.

– Nincs még egy olyan vízilabdázó a világon, mint ön. Tudja, mire utalok?

– Hogy én vagyok az egyetlen, aki egy nyáron három korosztályban négy érmet szerzett? A felnőttekkel ezüstöt az Eb-n és a világkupán, a juniorokkal bronzot a vb-n, az ifikkel Eb-aranyat nyertem. 1993 elég jó év volt.

– Tizenhét évesen már tagja volt Horkai György felnőttválogatottjának. Hogyan fogadták az akkori spílerek?

– Erősen megfiatalították a játékoskeretet 1993 és 1995 között. Szerencsés voltam, mert engem az idősebb játékosok pozitívan fogadtak. Kellő tisztelettel fordultam feléjük, és sok olyan szertartásból kimaradtam, amin a régebbi vízilabdás szabályok szerint át kell esnie egy fiatal játékosnak, ha bekerül a nálánál idősebbek közé. Természetesen jó ideig nekem is kellett vinnem labdát és a sapkákat összeszednem. Nem úsztam meg teljesen ezeket, de ebből a szempontból is szerencsés voltam, mivel Kiss Gergő – aki másfél évvel fiatalabb nálam – hamar válogatott kerettag lett, úgyhogy ezeket a kötelezettségeket gyorsan át tudtam ruházni rá.

Fodor Rajmund minden fronton sikerrel veszi az akadályokat
Fotó: Mirkó István

– Hiába büszkélkedhet aranyérmek egész gyűjteményével, korábban pályafutása egyik csúcsának a 2007-es melbourne-i vb-ezüstöt nevezte, mivel gégetörés után térhetett vissza.

– A magyar felnőtt vízilabda-válogatott tagjának mondhattam magam 1993-tól egészen 2008 májusáig, a hivatalos adatok szerint 394 mérkőzésen szerepeltem. Nagy büszkeség, hogy a több mint húsz világverseny közül, amelyeken részt vettem, csak három alkalommal maradt el az érem. A magyar vízilabdázás talán legsikeresebb tizenöt évének az oszlopos tagja voltam. A sérülésem a Honvéd edzésén történt 2006 őszén. Belenéztem egy rossz mozdulatba, az egyik társam könyökének a csúcsa eltörte a gégémet hosszanti irányban két helyen. Szerencsére nem mozdult el a porc, csak repedés volt, de engem kivett a forgalomból majdnem három hónapra. Nem tudtam beszélni, és az akkor egyéves kislányomat sem emelhettem fel, mert a megerőltetéstől bevérezhetett volna a törés a porcban. A melbourne-i vb 2007 márciusában volt, ezért már kezdtem megbarátkozni a tudattal, hogy nem leszek a keret tagja. Aztán mégis az lettem, mert az akarat és a hit olyan fizikai és mentális állapotba segített, hogy Kemény Dénes szövetségi kapitány úgy látta, ott lehetek a tornán. Ha ki kellene emelni a pályafutásomból egy-két világversenyt, akkor az egyik ez lenne, mert elképzelhetetlennek tűnt a részvételem, végül mégis a pódiumon ünnepelhettem. Mi több, csak apró nüanszokon múlott, hogy Horvátországot nem sikerült legyőzni a döntőben.

– A sérülése után nem merült fel önben a visszavonulás gondolata?

– Annyira jól érzem magam, hogy még most sem gondolkodom rajta! A viccet félretéve, még nincsen masters Európa-bajnoki aranyérmem, úgyhogy ameddig azt nem nyerek, addig ilyesmi meg sem fordul a fejemben. Még bőven tartogat az élet és a sport számomra jó dolgokat, közülük az egyik a még hiányzó aranyérem lehet. Éppen ezért sajnálom, hogy elmarad az Európa-bajnokság, amit egy hónap múlva rendeztek volna meg Budapesten. Ha nem is a Millennium Mastersszel, de egy másik csapat tagjaként valószínűleg részt vettem volna rajta, és nagy eséllyel küzdöttünk volna a negyvenöt év feletti kategóriában az aranyéremért. Vélhetően csak jövőre rendezik meg a tornát, de a lényeg az, hogy vannak még terveim, hiszen olyan fiatal vagyok…

– S van-e esetleg hiányérzete a pályafutásával kapcsolatban?

– A hiányérzet szó erős, de a masters Eb-arany mint reális cél még elérhető a már nem létező vízilabdás pályafutásomban. Ezt a kérdést egyébként mindig meg szoktam fordítani. Ki ne lenne elégedett azokkal az érmekkel és címekkel, amiket én megszereztem?

– Azt sem lehetne idesorolni, hogy a pekingi olimpiára utazó keretbe nem került be?

– Erről már sokszor nyilatkoztam, nem szeretnék róla sokat beszélni. Amikor véget ért az alapszakasz 2008-ban, és Kemény Dénes kihirdette az olimpiá­ra készülő bő keretet, abban már nem szerepelt a nevem. Az adott évi klubteljesítményem alapján azt gondoltam, hogy a pekingi olimpia még benne van a pályafutásomban, végül nem így alakult. Ez lett volna a negyedik olimpia, amin szerepelhettem volna. Elég ritka a magyar sportolók körében, hogy valaki négy olimpián vesz részt.

– Klubszinten játszott Magyarországon és Olaszországban is, viszont megfordult a nem éppen vízilabda-nagyhatalomnak számító Máltán és Szaúd-Arábiában is. Hogy került ezekbe az országokba?

– Máltán a mai napig nincs fedett uszoda, ezért náluk nyári bajnokság folyik. Van ugyan téli bajnokság is, de azon csak hazai játékosok vesznek részt. A nyári hónapokban a klubok rendszerint egy-két, de megesett, hogy három külföldi játékost is szerepeltethettek. Nekem a Sliema csapatában volt szerencsém játszani, két bajnoki címmel, kupagyőzelmekkel gazdagodtam, illetve a legjobb külföldi játékosnak választottak. Szaúd-Arábia véletlenül jött, csak mérkőzésekre jártam ki. Akkor már nem vettem annyira komolyan a vízilabdát, a magánéletem, a család egyre inkább előtérbe került. Annyi viszont pont belefért az időmbe, amennyit ők elvártak tőlem.

Fotó: Mirkó István

– Edző, játékvezető, szakmai igazgató, sőt televíziós fellépő. Sok szerepkörben mutatta meg magát a még meg nem történt visszavonulása óta. Melyikben képzeli el a jövőt?

– A jelen helyzetem elégedettséggel tölt el. A FINA és a LEN által jegyzett bíró vagyok, emellett a Magyar Vízilabda-szövetség versenyfelügyeleti bizottságának a titkára és a kaposvári vízilabdaklub szakmai vezetője. Ezen túlmenően családfő, két csodálatos gyermek édesapja. Jó néhány szerepkört betöltök, de remekül érzem bennük magam, mert az eredmények azt mutatják, hogy minden fronton sikerrel veszem az elém állított akadályokat, büszkén mondhatom, sikeres év áll mögöttem. Hogyan képzelem el a jövőt? A vízilabda az életem, valószínűleg mindig közel maradok a sportághoz. De mivel sok szerepkör van, nem csak játékos és edző, ezért azt gondolom, hogy a tapasztalatomra és a tudásomra a magyar vízilabdának mindig szüksége lesz, a sport a mindennapjaim része lesz.

– Ha már a magyar vízilabdánál tartunk, hogy látja az utánpótlást?

– Ez kettős kérdés, mert vannak jó képességekkel megáldott fiatal játékosaink a magyar bajnokságban, de a tizenhat csapatban nincsenek elég sokan. Azt szeretném látni, hogy a minőségi tehetségek száma nagyobb, illetve hogy a korosztályos válogatottak az adott évi világversenyekről jó eredményekkel – ami a magyar vízilabdában legalább az érem – térnének haza. Igazából egy komoly generációt hiányolok már régóta, mondjuk hasonló utánpótlás-eredményekkel, mint amilyeneket az 1975/76-os korosztállyal mi elértünk: ifi Európa-bajnoki, junior Európa-bajnoki és világbajnoki aranyérmeket…

– Milyen eredményeket vár válogatottjainktól az olimpián?

– Úgy érzem, hogy a Magyar Vízilabda-szövetség és a klubcsapatok is jól megbirkóztak a járványhelyzettel eddig. Voltak hosszabb leállások is olyan országokban, amelyek válogatottjai vetélytársai lennének a magyar csapatoknak. Mi akkor is dolgoztunk, ezt a javunkra lehetne fordítani. Május elsejével a férfi bajnokság befejeződik, a női rájátszás pedig még áprilisban véget ér. Utána már csak a nemzetközi tornák várnak a klubcsapatokra. Két magyar csapat is az Euroliga döntőjében fog szerepelni, ami hatalmas szó. A női válogatott szerintem hatalmas sikert fog elérni, egy szépen csillogó érmet várnék tőle az olimpián, és ugyanez igaz a fiúkra is. Nagyon tetszik Märcz Tamás olimpiai bajnok társamnak a munkája. Bízom benne, hogy ő is legalább éremmel fog hazatérni. De ha már érem, legyen minél fényesebb!

– Más vizekre evezve: a kereskedelmi televízióban is megmutatta magát, előbb A nagy duettben, majd az Exatlonban szerepelt. Hogyan csöppent bele ebbe a világba?

– A kereskedelmi televíziózás olyan, amilyen. Engem mindig a sport vonzott, most is napi szinten sportolok. A nagy duett teljesen véletlenszerűen jött, jó poén volt. Az Exatlon komolyabb, életem egyik legnagyobb élménye, hogy ott hatvannégy napon keresztül versenyben lehettem. Külső szemmel ez nyilván csak egy műsor, de én igazi sportversenyként éltem meg.

– Esetleg az anyósától, Esztergályos Cecíliától is kapott tanácsokat a színpadi szerepléssel kapcsolatban?

– Hétfő reggeltől a szombati adásig nyolc-tíz óránk volt arra, hogy felkészüljünk, és A nagy duett színpadán előadjunk valamit, ami számomra teljesen testidegen, így szerintem Cecília összes tapasztalata és jó szándékú tanácsa is kevés lett volna ahhoz, hogy én valamirevaló, minőségi produkciót mutassak be. Ettől függetlenül jó mulatság volt, egy jól sikerült nyilvános házibulihoz hasonlítanám leginkább.

– Készül még hasonló szereplésekre?

– Soha ne mondd, hogy soha, de ilyen terveim mostanában nincsenek.