– December elején beszélgetünk, de a lakása már teljes karácsonyi hangulatot áraszt, csak a feldíszített fa hiányzik. Ez hagyomány a Bozsik családban?
– Igen, még akkor alakult ki, amikor mind a három gyerek kicsi volt. A feleségem nagyon szereti ezt a hangulatot, ő varázsolja ide a lakásba, és saját maga készíti el az adventi koszorút. Zömmel karácsonyi zenéket hallgatunk már, és olykor viseljük a kis rénszarvas agancsokat is. Ezt az előzetes időszakot szeretjük a legjobban, maguk az ünnepek gyorsan elmúlnak.
– Van olyan hagyomány, amit a gyerekkorából őrzött meg a karácsonyra?
– Hasonlóan történt akkor is minden, illetve az adventi gyertyát és díszítést a szüleim nem tették ki az ablakba, az ötvenes-hatvanas években nem lett volna jó ötlet.

– Féléves volt, amikor az édesapja, Bozsik József a százegyedik meccsén, 1962. április 18-án elbúcsúzott a válogatottól, tehát utána már nem túrázott telente. Nyugodt ünnepeik voltak?
– Mesélték, hogy életem első karácsonyán ő még túrázott, és egy szörnyű repülőúton az életét féltette. Erre nem emlékezhetek, de arra már igen, hogy az ünnepek előtti időszak nagyon zaklatottan telt el. A fővárosi Kígyó utcában volt egy ruházati boltunk, amelyet ugyancsak ki kellett díszíteni, és amelynek a forgalma olyankor csúcsra pörgött fel. Én ebben azért nem vettem részt, mert nekem kamaszkoromig a Jézuska hozta az ajándékot, későn érő típusként álomvilágban, búrában éltem, hittem a mesékben. Aztán amikor édesapám meghalt, tizenhét évesen nagyon gyorsan kellett felnőnöm.
– Érezte az előnyét annak, hogy az édesapja a népszerű Bozsik József?
– Hát persze, hiszen őt az emberek legalább kilencven százaléka tisztelte, és a szerénysége miatt szerette is, amelyből nyilván nekem, a fiának is jutott. Az iskolában persze akadtak irigyeim, de az elenyésző volt. Ugyanakkor nagyon meg kellett tanulnom viselkedni, öltözködni, hogyan beszélek, és erre különösen az édesanyám helyezett nagy hangsúlyt, az is neki köszönhető, hogy manapság a televízióban is el tudok mondani három egymással összefüggő összetett mondatot.