– Ízlelgetnem kell még, hogy Európa-.bajnok lettem egyesben. Jól sikerült a rajt, utána egy bekiabálás elbizonytalanított, utána nyomtam, ahogy bírtam. Csak magamra figyeltem, tudtam, hogy szoros a verseny, berúgtam a hajót, aztán bizakodtam – mondta a parton.
Tótka Sándor a négyes kudarcáról is beszélt, a Kuli István, Molnár Péter, Nádas Bence, Tótka Sándor összetételű magyar hajó szombaton a döntőbe sem jutott be.
– Nem jó a hangulat, úgy készültünk, hogy ennek a négyesnek lesz jövője. Biztosan megvan annak is az oka, hogy így alakult, én így élem az életemet. A négyes után nehéz volt felállni, mert szeretem a csapattársaimat, most már száz százalék, hogy ebben a felállásban nem megyünk az olimpiára.
Béke Kornél és Varga Ádám elégedetten nyilatkozott a futam után, mindketten azt hangsúlyozták, még képesek fejlődni, s bíznak benne, hogy az Eb-n mutatott teljesítményük elég az olimpiai csapattágsághoz. Varga Ádám esetében ez nem is lehet kérdéses, hiszen egyesben megnyerte a válogatót, de hogy rajta, valamint Kopasz Bálinton és Tótka Sándoron kívül melyik három férfi kajakos kerül be az olimpiai küldöttségbe, az még bizonytalan.
További Két érem a hölgyektől a sprinttávon
Vasárnap délelőtt a nem olimpiai távokon még két magyar érem született. Ezüstöt szerezett C–2 200 méteren az ötszázon harmadik Balla Virág, Takács Kincső duó.
– A rajtunk nagyon rosszul sikerült, és emiatt egy kicsit többet kellett kormányoznunk az első ötven méteren, úgy érzem, ezen ment el az aranyérem. De összességében egy nagyon jó pálya volt – értékelt az M4 Sportnak Balla Virág, aki társával együtt mostantól teljes erőbedobással a tokiói olimpiára készül.
Balláékkal ellentétben a világbajnoki bronzérmes Lucz Anna, Kiss Blanka páros remekül kapta el a rajtot a kajakosok sprintszámában. Féltávig vezetett is, de aztán a hajrában a szlovénok és a lengyelek is elmentek mellette, így – a hazaiak egységétől mindössze négy századmásodperccel lemaradva – harmadikként zárt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!