Szalai Ádám nem is álmodott erről, de Marco Rossi sem hitte, hogy egyszer ilyen helyzetbe kerül. Ők ketten, a csapatkapitány és a szövetségi kapitány vettek részt a magyar válogatottnak a portugálok elleni mérkőzését megelőző utolsó sajtótájékoztatón, és először erről beszéltek. Egy olasz újságíró például arról kérdezte Marco Rossit, hogy egy itáliai kis csapat kispadjáról indulva jutott el egy Európa-bajnokságon részt vevő együttes kispadjáig, a legrangosabb európai színpadig, és hogyan éli ezt meg, és persze kíváncsi volt arra is, hogy milyennek ítéli meg az olasz válogatottat.
– Szerintem Olaszország eljuthat a negyeddöntőig, attól fogva pedig már gyakran kiszámíthatatlan apróságok döntenek a legnagyobb kérdésekről is – felelte Marco Rossi. – Roberto Mancini remek munkát végzett, nagyszerű csapatot kovácsolt össze, szurkolok neki. Az pedig tény, hogy amióta Magyarországra jöttem, nagyot fordult velem a világ, de lépésről lépésre haladtam előre. Fontos elmondani, hogy engem a játékosaim juttattak el erre a szintre, és ezért csak hálás lehetek nekik. Most pedig itt vagyok az Európa-bajnokságon, és Magyarországot szeretném a lehető legjobban képviselni a munkámmal.

Szalai Ádámban töretlenül bízik Marco Rossi szövetségi kapitány Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi
Szalai Ádám álmai a telt ház említésekor kerültek szóba.
– Tudom, mit jelent ez. Gyakran eszembe jut a Puskás Arénát avató mérkőzés Uruguay ellen, az pályafutásom egyik legszebb emléke. Az, ami viszont most következik, az egészen más lesz. Egy részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon a címvédővel szemben léphetünk pályára Budapesten, ez tényleg több, mint amiről valaha álmodtam. Senkinek sem hittem volna el gyerekként, hogy két Eb-n is részt vehetek, ráadásul az egyiken hazai pályán játszhatok majd. Feltéve persze, hogy a szövetségi kapitány beállít a csapatba…
Marco Rossi széles mosollyal nyugtázta ezt a megjegyzést, jelezve, hogy Szalai Ádám helye a magyar válogatottban jelenleg megkérdőjelezhetetlen. Meg is jegyezte, a csatársor összeállítása nem nagy kihívás neki. Az viszont már megfogta, hogy kik a legveszélyesebb játékosok a portugál csapatban.