Tom Daley közismert és kiváló műugró. 2008-ban robbant be a köztudatba, amikor csupán 14 évesen, minden idők legfiatalabb műugrójaként megnyerte az Európa-bajnokságot Eindhovenben. A pekingi olimpiára ennek megfelelően sztárként érkezett, de kisebb csalódásra be kellett érnie egy hetedik (egyéni) és egy nyolcadik (szinkronugrás) hellyel.
Együtt örül a NOB az aranyérmes meleg műugróval
Tom Daley negyedik nekifutásra olimpiai bajnok lett. A pályafutása persze nem önmagában ezért érdekes a nemzetközi sajtónak, hanem mert a brit műugró büszke meleg. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezető hírként tálalja a történetét.

A londoni olimpián már esélyesként számoltak vele, éppen ezért nem volt maradéktalanul elégedett a toronyugrásban szerzett bronzéremmel. Rio de Janeiróban szinkronban lett harmadik, ami egyenesen már csalódásként élt meg, fel is akart hagyni a versenysporttal. Nem tette, s Tokióban, ugyancsak szinkronugrásban, megszerezte a hőn áhított aranyérmet.
Ez eddig egy kiváló sportember életútja. Érdekes, de nem egyedi történet.
Csípős fűszer hozzá, hogy Tom Daley bevallottan, sőt büszkén meleg. Férje, sőt fia is van – béranyától. Ez már, azt gondolnánk, végképp privát szféra, annál inkább, mert ellenérzésre is ingerelhet, de nem, ettől sztori a sztori.
– Hihetetlen, hogy nyertem, különösen Rio után, amikor nagyon csalódott voltam, mert azt gondoltam ott volt a legtöbb esélyem az aranyéremre. Ám a férjem azt mondta, nem érhet így véget a pályafutásom, a fiunk látni akarja, amint olimpiai bajnok leszek – nyilatkozta hétfői sikere után.
Ezek azok a könnyfakasztó szavak, amelyek miatt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezető hírnek tette meg Tom Daley győzelmét. A NOB választása eshetett volna a két tizenhárom éves küzdelmére gördeszkában, vagy akár a hősiesen, sérülten az elődöntőig menetelt Márton Annára, netán a 46 évesen a fiatalokkal még mindig versenyre kelt üzbég tornásznőre, Okszana Csuszovityinára, de nem, az olimpiai mozgalomnak a meleg Tom Daley-re mindenkinél nagyobb szüksége van.
Talán, csak hogy felkészülhessünk az olimpiák történetének első transznemű sportolójának bemutatkozására. Laurel (Gavin) Hubbard már most nagyobb figyelmet érdemel, mint számos valóban korszakos nagyság.
Úgy tartják, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság konzervatív szervezet. Mégis azt látjuk, a gender bedarálja az olimpiai mozgalmat is.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Sima lett a vége: angol házi döntőt rendeznek az Európa-ligában
A Tottenham kiejtette a sorozat meglepetéscsapatát.

Ezúttal a dráma elmaradt, a Manchester United egy lépésre a BL-től
A Manchester United másodszor is kiütötte ellenfelét.

Hosszú Katinka szövetségese kitálal: undorító, rágalmak Széchy Tamásról
Batházi Tamás leporolta a vádakat: az úszópápa pedofil, szexuális ragadozó volt.

Gyilkos önkritika a döntőbe masírozó Manchester United edzőjétől
A United továbbra is az egyetlen csapat Európában, amely még veretlen ebben a szezonban a nemzetközi kupaporondon.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Az őszödi beszédtől a rendőrterroron át az Apró-villáig – Íme Gyurcsány Ferenc legnagyobb botrányai

Gyurcsány Ferenc lemondása Magyar Péternek közvetlen hátrányt jelenthet

Kitálalt Brooklyn Beckham exe: megdöbbentő dolgot állít David Beckhamről és Victoriáról

Nem várt helyről jött a megsemmisítő pofon Magyar Péternek

Jó hírt kaptak a magyar nyugdíjasok, hamarosan ezt is kapnak

Megfagyott a levegő Brüsszelben: Orbán Viktor egy mondattal helyretette Ursula von der Leyent és Manfred Webert (VIDEÓ)

Megtörte a csendet Gyurcsány Ferenc

A Chelsea megint legyőzte Tokmacékat és a Betisszel döntőzik a Konferencialigában

Kuzmányi István: Úgy beszélt, mintha Budapesten lett volna

„Remény és kezdet” – magyar püspök is reagált az új pápa hírére

Meglepő támogató lépett föl a Fidesz-kormány mögött

Gyilkos önkritika a döntőbe masírozó Manchester United edzőjétől
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Sima lett a vége: angol házi döntőt rendeznek az Európa-ligában
A Tottenham kiejtette a sorozat meglepetéscsapatát.

Ezúttal a dráma elmaradt, a Manchester United egy lépésre a BL-től
A Manchester United másodszor is kiütötte ellenfelét.

Hosszú Katinka szövetségese kitálal: undorító, rágalmak Széchy Tamásról
Batházi Tamás leporolta a vádakat: az úszópápa pedofil, szexuális ragadozó volt.

Gyilkos önkritika a döntőbe masírozó Manchester United edzőjétől
A United továbbra is az egyetlen csapat Európában, amely még veretlen ebben a szezonban a nemzetközi kupaporondon.